Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Pleidell Ambrus: Holub József: Zala megye története a középkorban. Első kötet: A megyei és egyházi közigazgatás története. 1929. / 146–147. o.

146 ISMERTETÉSEK nyugtatványok feldolgozásával. E nyugtatványok, akár a dézsmát átvevő lelkész állította ki azokat, akár maga a deci­mátor, meglehetősen gondatlanul voltak kiállítva és sok a tévedés is bennük. Éppen ezért a közlésüknél nagy óvatos­ságra volt szükség, sok összevetésre, főleg a lelkészek és községek neveinek helyes megállapításánál, nem kevésbbé a lelkész felekezetét illetőleg. Zoványi ezt javarészben elvégzi, amint azonban maga is mondja, főleg az egyház természeté­nek (anya- vagy leányegyház) pontos megállapítását sok esetben a történetírónak hagyja. Az anyagot áttekinthetően megyénként és ezen belül abc-rendben községenként csoportosítja. Először közli a lel­kész nevét, azután a nyugta dátumát s az esetleges konjek­túrákat zárójelekben. Ny ugtatványszö vegek sablonosak, ezek közül tehát csupán három versesnyugtatványt közöl. A kútfőanyag becses a hazai protestantizmus elterjedé­sére, megerősödésére s általában életére. Zoványi második közleménye folytatás. Miskolczi Csu­lyák István zempléni esperes leveleskönyvéből közöl folytató­lag kilenc levelet az 1635—1636. évekből. A levelek az egy­házmegye belső életére és igazgatására vonatkoznak. A monografikus egyháztörténetírás szempontjából jelen­tős Zsinka adatközlése, aki a gyöngyösi református egyház történetéhez közöl 41, eddig nagyrészben kiadatlan oklevelet, az 1566—1711. évekre terjedő időből. Az oklevelek nagyrésze Gyöngyös város levéltárából való, csupán nyolc a Magyar­Tudományos Akadémia könyvtárából. Az adatok csaknem kivétel nélkül a városban élő protes­tánsok és katholikusok viszonyára, viszálykodésaira vonat­koznak. A templombirtoklásnak 1566-ban való békés elinté­zése után hosszú időre megszűnnek ezek a viszályok, amely idő alatt a protestánsok megerősödnek és 1648-ban már kálvinista bírót akarnak választani. Buda visszavétele után azonban; ismét kiújulnak a harcok. A kötet, amelyet jó név- és tárgymutató egészít ki, minden tekintetben elismerést érdemel és a sorozat többi köteteivel nagy hasznára fog válni a honi protestáns egyház­történetírásnak. DR. ILA BÁLINT. Dr. Holub József: Zala megye története a középkorban. ElsŐ kötet: A megyei és egyházi közigazgatás története. 1929. 8°. XXIII + 488 1. Kiadja Zala megye közönsége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom