Levéltári Közlemények, 8. (1930)
Levéltári Közlemények, 8. (1930) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Siemienski József: A lengyel állami levéltárak: általános vázlat / 1–29. o.
10 DR. SIEMIENSKI JÓZSEF Az orosz központi hatóságok iratainak jelentősége Lengyelország számára mindinkább növekedett, mert míg a királyság külön hatóságainak eddigi hatáskörét azok vették át, emezek, élükön a főkormányzóval, fokozatosan a tíz kormányzóság szerepére süllyedtek. Szentpéterváron székelt ugyanis a lengyel királyság államtitkár-minisz>tere, Ö cári Felsége külön Irodája a Lengyel Királyság ügyei számára, s igen fontosak a lengyel történet szempontjából az egész államra kiterjedő hatáskörrel bíró minisztériumoknak és központi hivataloknak, valamint az egész birodalom) egyedüli semmítőszékének, a szenátusnak, aktái között a Lengyelországot érdeklő iratok megszámlálhatatlan fascikulusai is. Ennyit a Királyság területeiről. A régi Lengyelországnak azokat a részeit, amelyek az első felosztáskor jutottak Oroszország birtokába s amelyek nem lettek a Varsói Fejedelemség alkotórészei és a királyság határain később is kívül estek, a lengyelek közbeszédben Elszakított Területeknek nevezték. Ezek kezdettől fogva úgy voltak szervezve, mint az orosz cárság kormányzóságai, de különállásukat, nevezetesen lengyel mivoltukat, bizonyos mértékben mégis figyelembe vették. Csak az 1830-i felkelés után — amelyben ezek a tartományok élénk részt vettek — kezdődött meg a gyökeres centralizáció és russzifikáció, hogy az 1863. évi felkelés után! bekövetkezzék mindezen lengyel, litván vagy rutén (fehérorosz vagy ukrán) eredetű területek tősgyökeres orosz tartományokká való nyilvánítása. 11 Közvetlenül az állam bukása után az egyik lengyel le vél tárnoknak sikerült a Litván Nagyfejedelemség Vilnában szókelő központi hatóságainak 12 megmaradt iratait összegyűjtenie, aki egy ideig, fizetés nélkül, azok hivatalos őrzője is maradt. Azután a bíróság vette gondjába ezt a levéltárat, de gyökeres és kedvező fordulat csak 1852-ben következett be, amikor az orosz kormány az elszakított területeken a régi (a XVIII. század végéig terjedő) ügyiratok számára Vilnában, Vitebszkben és Kiewben, a vitebszkit azonban 1903-ban egyesítették a vilnaival. összegyűjtötték ezekben a levéltárakban a partikuláris bíróságok, városok és kolostorok összes addig megmaradt iratait és Vilnában ezenfelül 11 Régebben ennek a területnek nagyobb része a Litván Nagyfejedelemséghez, kisebb része (Podolia) pedig Lengyelországhoz tartozott. Az 1569. évben a viszony a Korona javára megváltozott (Podlasie, Wolhynia és a később Ukrajnának nevezett kiewi vidék bekebelezése; unió Litvániával) 12 A kancellárok, mint említettem, Varsóban hivataloskodtak.
