Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Pleidell Ambrus–Herzog József: Reformtörekvések az iratkezelés terén / 31–44. o.

REFORMTÖREKVÉSEK AZ IRATKEZELÉS TERÉN. I. Megjegyzések dr. Gárdonyi Albert cikkére. Dr. Gárdonyi Albert, Budapest székesfőváros tudlós fölevéltárnokának a tollából e folyóirat hasábjain 1 cikk jelent meg, amely a levéltárak és levéltárnokiok tudományos feladatával és ezzel kapcsolatban egy mindenképen kívánatos irattári reformmal foglalkozik. Gárdonyi cikkének a lényege röviden az, hogy a levél­tárakban őrzött régi regesztratúrák segédkönyvei, mutatói nem a mai tudományos igények szemmeltartásával készül­tek s egyébként is „a régi mutatók elavulnak", elavult mutatók pedig a tudományos kutató igényeit ki nem elégít­hetik. „A levéltár hivatása pedig a mindenkori tudományos igények kielégítése" lévén, „ha a levéltár hivatásának meg akar felelni, akkor olyan mutatókat kell a kutatók rendel­kezésére bocsátani, melyek a levéltárban rejlő forrásanyagot a mindenkori igényeknek megfelelően tárják fel. Ez a levél­tárnok tulajdonképeni feladata s e feladat megoldása elől kitérni tulajdonképen annyit jelent, mint a levéltári anyagot a tudományos kutatás elől elzárni" A levéltár legsürgősebb feladata ennélfogva — a cikkíró szerint — az, hogy a levél­tár anyaga a mai tudományos rendszer alapján szakcsopor­tokban csoportosíttassák, — bár ezt befejezett regesztra­túránál gyakorlatilag a cikkíró maga sem tartja tanácsos­nak megvalósítani, — feltétlen szükséges azonban, hogy a levéltárakban: őrzött iratanyag régi, használhatatlan segéd­könyvei a mai tudományos igényeknek megfelelő ú] mutatók­kal, szakkatalógusokkal pótoltassanak, „a mechanikus ala­pokra felépített irattári mutatózási rendszer helyére tudo­mányos alapokon nyugvó mutató zási rendszer" állíttassák, olyan, mint amilyennel a könyvtárak rendelkeznek. „Egészen 1 Dr. Gárdonvi Albert: Reformtörekvések az iratkezelés terén. Levél­tári Közlemények, V. (1927.) évf., 254—263. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom