Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Lukcsics Pál: A gróf Zichy-család zsélyi nemzetségi levéltára / 193–230. o.

A GRÓF ZICHV-CSALÁD ZSÉLYI NEMZETSÉGI LEVÉLTÁRA 195 nem leltározott Várday-iromány okkal, megrajzolható a közép­kori birtok adminisztrációja. Az 1480-as évektől kezdődően ide kerültek a báthmonostori uradalom aktái is, főleg azok, melyek az Erdődyeknek a Töttös-család birtokainak megszer­zése iránti követeléséből maradtak fenn. A Várday-család férfiágon a XVI. század végén kihalt, birtokaikat a leány­ági örökösök veszik kézbe. Egy 1610 december 13-án kelt irat szerint Kisvárdai Várday Katalinnak, Nyáry Pál özve­gyének, nemkülönben Telegdi Annának, Nyáry István nejé­nek, valamint Zokolyi Erzsébetnek, Meléth Péter nejének került a tulajdonába (F. 6. sz. 2301.) Fasc. 9. A Chaby- és Koloss-családok iratai. (1424—" 1784-ig, 89 drb.) Ismeretes, hogy I. István grófnak (1616— 1693) anyja Chaby Sára volt. Az ő révén; kerültek ide a rokon Koíoss-család iratai is. 1617 dec. 30-án a b. e. Chaby Mihálynak Eördögh Katalintól született 5 leánygyermeke és pedig: Sára Zichy Pálné, Judit Szeczer Györgyné, Euphro­sina Keörbej István, neje, nemkülönben Krisztina és Sára leányok a családi birtokokon és pedig: Király-Keszi, Szt.­István, Tárkány, Sárosdfő, Rendek város, Bács, Csáb, Felső­és Alsó-Dörögd, Nagy-Keorbeö és Dend zalamegyei, Kis­Pécz, Felpécz, Gömörő győrmegyei, Tóth-Váson veszprém­megyei, Néma, Nagy- és Kis-Keszy, Derhid, Vass, Lovad éa Alch komárommegyei birtokokon és a bachi és kispéczi sző­lőn osztozkodtak. (F. 9. sz. 39.) E fascikulusbanl található a Föl- és Kis-Pécz falukra és Halyi pusztára vonatkozó 6 drb irat is, az> 1639—1665-ös évekből. Fasc. 10—12. A Meléth-család iratai. (1637—1700-ig> 735 drb.) Ez a briberi előnevet viselő család a dalmát ten­gerpartról a XVI. század elején vándorolt be hazánkba és tagjai, mint Fráter György zsoldosai, először a katonai pályán alapozták meg hírnevét. Szabolcsmegyében több falu­nak, köztük Csengernek is tulajdonosai, majd családi örök­lés révén Kis-Várdáé. A Zichyekkel is közeli rokonságba kerültek, amennyiben az 1700-ban elhalt II. István grófnak első felesége Briberi Meléth Mária volt. Fasc. 13—14. A homonnai Drugeth-család iratai. (1337 —1772-ig, 541 drb.) Az 1726 jan. 15-én elhalt Péter gróf első neje, Drugeth Klára révén kerültek a Zichyek levéltárába. Abauj vármegyére vonatkozólag találunk bennük adatokat. Fasc. 15. Az előbbi családdal kapcsolatban az abauj­vármegyei Bőd birtokra (1732—1746-ból, 10 drb), majd gróf Berchényi Zsuzsannát, Zichy I. Péter második nejét az ung-

Next

/
Oldalképek
Tartalom