Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története II. : a szervező és a titkos utasítás gyakorlati eredményei / 155–192. o.

A MAGYAR KAMARAI LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE 169 mellett adassanak át a lajstromozó tisztviselőknek. Ugyanezt a célt szolgálta az a javaslat is, amely a levéltár igazgatójának kötelességévé tette, hogy minden esztendő végén a levéltárból kölcsön adott, de oda még vissza nem érkezett iratok jegyzékét a kamara tanácsának bemutassa. A levéltár pecsétjének a levéltár helyiségében leendő őrzésére vonatkozó indítvány mellett itt említendő végül még az az igen fontos javaslat is, amelyének megtételére a bizottságot éppen Ribics túlságos védekezése indította. E szerint a levéltár ú. n. régi iratai, vagyis a függő zsákokban elhelyezett, túlnyomóan családi levéltárakból származó, okleveles iratanyag a régi lajstromokkal összehasonlítandó és az ellenőrzés alkalmával hiányozónak talált minden egyes darabnál a kölcsönvevő megállapítandó lett volna, hogy tőle az irat visszaszereztessók. A lajstromozás bírálatánál a bizottság az igazgatónak az utasítással szemben elkövetett azt a súlyos mulasztását, hogy az iratok kiválogatását meg sem kísérelte és következésképen maga a lajstromozás sem az előírt módon történt, szóvá sem tette. E hallgatásnak nyomós oka volt. A mulasztás következtében ugyanis a hivatalos iratok szervesen fejlődött sorozatainak tervszerű megcsonkítása elmaradt, amit a bizottság nemcsak kívánatosnak és helyesnek tartott, hanem a jövőre nézve is az előbb említett korhatár segítségével biztosítani kívánt. De a bizottság nemcsak hallgatással mellőzte az utasítás vonatkozó rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyását, hanem azokkal nyiltan szembe is helyezkedett. Egyrészt ugyanis azt javasolta, hogy a hivatalos iratsorozatok az újra lajstromozásból teljesen kizárassanak, amivel valósággal visszatért a kamara utasítás-tervezetének felfogásához, másrészt pedig azt ajánlotta, hogy ennek a jóval kevesebb iratanyagnak lajstromozása is egészen más módon történjék. Az utóbbi műveletnél csupán csak azt a gyakorlati kívánalmat tartotta szem előtt, hogy a levéltár a kincstár érdekeit minél előbb szolgálhassa. Ezért úgy vélte, hogy mindenekelőtt a rendezetlen iratok lajstromozandók, s ennek megtörténte után kerülhet csak a sor a régi jegyzékekbe foglalt egyéb iratokra. A lajstromozásnak ez a módja, amely az iratoknak tartalom és időrend szerint való csoportosítását teljesen mellőzte, mind az 1755. évi kamarai utasítástervezet felfogásával, mind pedig a szervező-utasítás rendelkezéseível nemcsak ellenkezett, hanem azoknál gyakorlati és levéltári szempontból különb is volt. Hiszen, ha a bízott-