Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története II. : a szervező és a titkos utasítás gyakorlati eredményei / 155–192. o.

A MAGYAR KAMARAI LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE 167 lansága oly nagy volt, hogy a vizsgálatkor a tisztviselők dolgozószobájának egyik asztalán a teljesen rendezetlen iratok nagy halomban állottak. Mindezekhez, mint talán legsúlyosabb mulasztás, még az is járult, hogy a kamarai tanácsosok és alantas tisztviselők térítvényeire használatra kiadott iratokat nem követelte vissza. Ezek szerint tehát az iratanyagot ugyanolyan lelkiismeretlenséggel őrizte, mint amilyennel azt annakidején a levéltár részére összegyűjtötte. Természetesen; az összegyűjtésnél és őrzésnél nem lehetett különb a feldolgozás sem, amely pedig, mivel a tervezett egységes gyűjteménynek általa kellet volna létrejönnie, a szervező utasítás ezirányú rendelkezéseiből folyó, két nehéz feladatból állott. Hogy az egységes gyűjtemény tervszerűen megalakítható legyen, először is a levéltárban elhelyezett összes sorozatokból, gyűjteményekből és a rendezetlen anyagból az utasításban kijelölt iratokat ki kellett volna válogatni, majd tartalmuk és az időrend szerint csoportokba osztani és csak mindezeknek megtörténte után vehette volna kezdetét a feldolgazás második része, a lajstromozás. Az igazgató azonban, amint ez többek között éppen saját, a levéltár állapotáról szóló jelentéséből is kitűnik, a feldolgozás első, legnagyobb részben csak általa személyesen végezhető részét teljesen figyelmem kívül hagyva, a levéltár tisztviselőivel •egyszerűen a rendezetlen iratok közül a fontosabbaknak látszókat lajstromoztatta. E tervszerűtlen munka eredménye mindössze annyi volt, hogy négy kötet segédkönyv készült az újonnan lajstromozott iratokhoz és a hiányosan összegyűjtött rovásadó-összeírások rendeztettek és beköttettek. A segédkönyvek közül egy kötet neoacquistica-iratok, egy másik XIII—XV. századi és újabbkori, egy harmadik harminc csomóban, 514 szám alatt elhelyzett régi és újabb. oklevelek és iratok, egy negyedik pedig B, D, F, H—N betűkkel jelzett, kilenc csomóba osztott XV—

XVII. századi összeírások, urbáriumok és becslések kivonatait foglalta magában. A lajstromozás e csekély eredményének értékét nagyon csökkentette, szinte lerontotta az, hogy az iratok kivonatai tökéletlenül és hibásan készültek, a három tisztviselő mindegyike az általa kivonatolt iratok csomóit és darabjait minden egyéb jelzés nélkül csupán sorszámozta, .ami által három azonos jelzésű gyűjtemény keletkezett, a kivonatolt iratok nem egy darabjára még az új jelzést sem -vezette reá, sőt a kivonatokat a tisztviselők közül kettő —