Levéltári Közlemények, 7. (1929)
Levéltári Közlemények, 7. (1929) 1–2. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Gagyi Jenő: A közlevéltárak sorsa Új-Romániában / 107–117. o.
114 KISEBB KÖZLEMÉNYEK gazdaságtörténeti anyagot tartalmazott. Különösen statisztikai táblázatai, melyek faluról-falura kiterjednek, voltak igen becsesek. 1920-ban az utolsó papírdarabig eladták az oláh katonai megszálló hatóságok makulatúrának, úgyhogy a cikkíró, mikor megvizsgálására kiment, már csak üres helyiséget talált. Avakian rögtön panaszt tett és miniszteri rendeletet kért a levéltárak további elpusztítása ellen. Hogy milyen megértéssel viseltetnek a bukaresti minisztériumok a levéltárak iránt, mutatja az, hogy két évvel ez után a felterjesztés után, 1922 december 16-án a pénzügyminisztérium 210.860. szám alatt elrendelte a volt bolgrádi pénzügyIgazgatóság levéltárának zárt árverésen makulatúraként való eladását. Avakian 1923 nyarán ment számbavenni ezt a levéltárat, de még a felvilágosítást is megtagadta tőle az új pénzügyigazgató a felől, hogy hova lettek az iratok. Amint a levéltárak főigazgatósága később meggyőződött róla. Avakian jelentéseit és kérvényét még csak nem is továbbították a különböző pénzügyi hatóságok. A pénzügyigazgató az eladás előtt egyik tisztviselőt megbízta az anyag átvizsgálásával, hogy tartsa vissza mindazt, ami értékes, Ezt a rendelkezést is a maga fejétől tette, mert a minisztérium semmiféle feltételt nem tűzött ki az elárverezéshez. Az illető tisztviselő csak az utóbbi öt év adókönyveit tartotta megőrzésre érdemesnek, a többit aztán eladták. Avakian megállapította, hogy 6530 kg papírt adtak el 3*25 leiel kilogrammonként. A vásárlók olyan hamar felhasználták ezt az óriási anyagot, hogy a piacon már alig tudott néhány kilogrammot 25 leies egységárban visszavásárolni. Cahul megye egész levéltára is együtt volt a pénzügyigazgatóságéval egy régebbi költözés óta, s természetesen ezt is elkótyavetyélték. Csak néhány megmaradt regisztrumból lehetett megállapítani, hogy különösen a bolgár ós német telepítések történetére tartalmaztak érdekes történelmi adatokat. A kereskedőknél tett kutatásai közben rájött, hogy Pétervárt 1817-ben fali táblákat és képeket adtak ki az elemi iskolák használatára. Ezekből sikerült három darabot megmentenie. A pedagógia története nem tud ezekről a korukat megelőző szemléltető eszközökről semmit. Némi töredékeket talált azokból az aktákból is, amelyek a besszarábiai oláhok Szibériába való kitelepítésével foglalkoznak. Még a múlt század húszas éveiben történt ez az áttelepítés. Bol-
