Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 1–2. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Gagyi Jenő: A közlevéltárak sorsa Új-Romániában / 107–117. o.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 109 a megyék és városok levéltárait vizsgáltassa át és állíttasson össze statisztikai táblázatot az ott található történelmi becsű anyagiból. Ugyanezt intézze el a vallásügyi miniszter az egyházi és kulturális intézmények levél- és irattáraival. 'Lupas közleményének mintegy kiegészítése Metes Istvánnak, a kolozsvári állami levéltárak igazgatójának beszámolója a háború utáni állapotokról Erdélyben. (I. 85—87. 1.) Rámutat, hogy a magyarok és szászok roppant kultúrmunkát végeztek abban a tekintetben, hogy az erdélyi levéltárak anyagát sorra adták ki és a levéltári kutatások alapján egész sereg tanulmány, megyei és városi monográfia jelent meg, azonkívül több városban is indítottak történelmi folyóiratokat, amelyek rövid, de gazdag beszámolókat hoztak az illető megye magyar múltjáról. Jól szervezett régi nagy levéltáraik bő forrásul kínálkoztak ehhez a munkához a magyaroknál éppen úgy, mint a szászoknál. Ezekben a tanulmányokban ós oklevéltárakban azonban magyarok és szászok egyformán nagyon keveset foglalkoztak az oláh múlttal, inkább állandóan árnyoldalait emelték ki. Oláh tudósok, néhány szász levéltár kivételével, az erdélyi levéltárakba nem igen folytattak kutatásokat. Brassó, Szeben és Beszterce város levéltáraiból nagyon sokat merítettek, de csakis Erdélynek az oláh fejedelemségekkel való összeköttetésére vonatkozó anyagot publikálták. Metes, akinek egész cikke hemzseg egyébként is a durva, ízléstelen és igazságtalan támadásoktól a magyarok ellen, azzal magyarázza ezt, hogy a levéltárak tulajdonosai „eldugták" a királyföldi oláh lakosságra vonatkozó adatokat, hogy zavartalanul kihasználhassák ezeket az iratokat az oláhság ellen — „meghamisítván tartalmukat". A háború óta teljesen megváltozott ez az állapot, a közlevéltárak most mind oláh kézbe kerültek és az oláh tudósok zavartalanul vizsgálhatják át azok egész anyagát; „a magyar nemesek magánlevéltáraihoz oláh kutatók azonban, gazdáiknak oláhellenes volta miatt, ma sem tudnak hozzáférni", pedig ezekben van az a nagyon gazdag intim informatív anyag, amelyet sohasem lehet hivatalos iratokban megtalálni. A továbbiakban Metes kiemeli, hogy a magyar időben minden közlevéltárnak meg volt a szakképzett levéltárosa, a levéltárak mindenütt példás rendben és jó őrizetben voltak. A levéltáros nem volt egyszerű tisztviselő, aki csak rendezte az aktákat, hanem a szakember érdeklődésével szerette a múltnak ezeket az emlékeit és majdnem mindegyik maga is