Levéltári Közlemények, 5. (1927)

Levéltári Közlemények, 5. (1927) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Ányos Lajos: Szilágyi Erzsébet oklevelei / 59–82. o.

62 DR. ÁNYOS LAJOS (21. sz.), jobbágyai közt felmerült perlekedések elintézése (7., 19. sz.), más uraságok jobbágyainak az ő birtokaira való költözködése, ami rendesen kényes ügy (24., 26. sz.) stb. Bizonyos, hogy ez oklevelek majd mindegyike beszédes bizonyítéka annak a bámulatos energiának, tájékozottságnak és hozzáértésnek, amellyel e rendkívüli nő özvegy létére oly nagyszerűen vezette ezer gonddal járó hatalmas uradalmainak ügyeit. Kiviláglik belőlük, hogy milyen közvetlen érdeklődéssel avatkozott be gazdasága összes dolgaiba. S ebben a tekintetben a nagyasszonytól eredő emez oklevelek rendkívüli ritkaságuk miatt is nagyfontosságúak. Mert a középkorból hasonló magas társadalmi állású férfiaktól vagy nőktől ilyen közvetetlen magánjellegű iratok csak elvétve maradtak ránk. Mulasztást követnénk el, ha ki nem emelnénk, hogy JZ oklevelek jó részében Szilágyi Erzsébet fenkölt gondolkodásmódja, törvényekhez való ragaszkodása és irgalmas jó szíve nyilatkozik meg, amely arra készteti, hogy minden üldözöttet, elnyomottat s nyomorúságtól sújtottat felkaroljon. így: Varjasi Sebestyén özvegye és árvája részére a nagylakiak és a csanádi püspök zaklatásai ellen Csanád vármegye főispánjától ótalmat követel (1. sz.). A nyúlszigeti apácákat egyszer az igazságtalan perbevonástól (2. sz.), másszor a jogtalan vámszedéstől (13. sz.) akarja mentesíteni. Az óbudai apácák panaszára eltiltja birtokaikon a kamara hasznának szedését (4. sz.). A kékesi Szent László-kolostor kárára elkövetett hatalmaskodásért Nizsai Jánost megrója (3. sz.). Nem tűri, hogy tisztjei Dajka György jobbágyot megkárosítsák (10, sz.). Épp így megvédi ellenük Móré János emberét (16. sz.). A pestis dúlása folytán elszegényedett jobbágyainak a földesúri adó megfizetésére haladékot engedélyez (12. sz.). Nyolc falu adóját felényire szállítja le, mint ahogy a várnagyai megállapították (14., 15.). Az óbudai várban levő Szent Erzsébet-kápolnának egy falut adományoz, hogy az istentisztelet rendes végzését biztosítsa (17. sz.). Minduntalan szívükre köti tisztjeinek, hogy a jobbágyok iránt igazságosak legyenek (7., 19. sz.). Viszont a jobbágyoktól engedelmességet követel általa rendelt fölebbvalóik irányában (22. sz.). Törvénytiszteletének és — egész a saját érdékeinek háttérbe szorításáig menő — igazságérzetének is vannak szembeötlő bizonyítékai (II., 20., 24., 26. sz.). E néhány jellemző adat kiemeléséből is nyilvánvaló, hogy a következendő oklevelek az arra hivatott történetíró