Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Miskolczy Gyula: Iratok a magyar államnyelv kérédének történetéhez. 1790–1848. Szerkesztette és a történeti bevezető tanulmányt írta Szekfű Gyula. Budapest, 1926. / 252–256. o.

ISMERTETÉSEK 253 fő feltételének. 1825-ben még küzdeni kellett azért, hogy a, magyarság egyetemesen tudatára ébredjen nyelve fontosságának; 1842-ben már tót küldöttség fordult az uralkodóhoz védelemért a magyar nyelv terjesztése ellen, az egész országban mutatkoztak a nemzetiségi harc jelenségei, s maga Széchenyi «zükségeisniek ítélte, hogy fellépjen a — véleménye szerint — túlzásokba eső hazafiaskodás tünetei ellen. Mindez élesen megvilágítja a reformkorszak páratlan lendületét a nemzetiség fejlesztésében, a jelen kötetben közzétett okmányok pedig végre pontosan mutatják a nemzeti állam kiépítésének fáradságos útját. „Azt, amit franciának és németnek uralkodói adtak meg, azt, amit oláh és szerb is akadálytalanul gyakorolt, annak használatbavételét Magyarországon félszázadnál tovább akadályozták a nemzet szerencsétlen körülállásai", írja Szekfű könyve előszavában (1. L). E „szerencsétlen körülállások" legszerencsétlenebbje az volt, hogy a magyarság nem rendelkezett politikai öncélúsággal, hanem fejlődése menetét össze kellett egyeztetnie a Habsburg-monarchia politikájával, amelynek céljait viszont idegen nemzetiségű uralkodó és idegen nemzetiségű kormány szabta meg. Az arisztokratikus társadalmi rend Magyarországában a magyar államnyelv uralmának az ország nemzietiségei nem gördíthettek jelentékeny akadályt az útjába, mivel. a politikai jogokkal felruházott osztályok zöme, főleg a nemességé, magyar volt. A nemzeti állam híveinek azonban így is elég nehéz volt a feladatuk. Hosszú időbe tellett, amíg a konzervatív renídii elemeket meg tudták győzni Felsőbüki Nagy Pál nagy elvének helyességéről: hogy a nemzetiség fontiosabb, mint az alkotmány. Az 1840-es évekig voltak hívei, főleg az arisztokrácia ós a katholikus főpapság körében, annak az elvnek, hogy a latin nyelv évszázadok folyamán összeforrott az alkotmánnyal, s az „alkotmányos nyelv" kiküszöbölése menthetetlenül maga után vonja a régi intézmények, az ősi társadalmi rend bukását. Társadalmi rend és államnyelv e kapcsolatának voltak konok védelmezői és tagadói. A kérdés lényegének eldöntése egyelőre kevésbbé fontos azon tény mellett, hogy a Szekfű által közölt irományokból kitetszőleg, magyar uraknak e felfogása egyik hatalmas érve volt a kormánynak a magyarság elemi nemzeti jogainak megtagadásában. Alapjában véve más természetű meggondolások vezették a magyar nemzeti állam leghatalmasabb tagadóját, a