Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Miskolczy Gyula: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Szerkesztette, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Angyal Dávid. Budapest, 1926. / 250–252. o.

ISMERTETÉSEK 251 nyeit, s a magyar nemzettel magával a jövőbe vetett hit reális alapját, a magyar nemzetiség fejlesztését. Falk ós Kecskeméthy voltak azok a kapcsok, amelyek a magyar újságolvasó közönséget összekötötték nyugattal. Ha a Magyar Hirlap, a Budapesti Hirlap, a Pesti Napló alapos cikkekben akarta ismertetni a monarchia gazdasági helyzetét, a kormány rendeletek jelentőségét, a modern pénzügyi életet, a magas politika eseményeit, a párisi konferencia tárgyalásait, a nagyhatalmak bel- és külpolitikájának összefüggéseit, avagy a külföldi irodalom újabb termékeit és a császárváros kuturális életét: elsősorban Fáiktól és Kecskemóthytől kért a szerkesztő cikkeket. Ha ügyes-bajos dolga volt a központi hatóságoknál, ismét csak őhozzájuk fordult, főleg a rendorbiztos-író pártfogását kérte. Ha a Szent István Társulat enciklopédiát akart kiadni, a két bécsi magyar újságíró nélkülözhetetlen munkatárs volt. A gazdasági élet, a világpolitika, a nyugati irodalmi irányok nagyrészt az ő cikksorozataikban nyert, még pedig alapos megvilágítást. A közölt levelekből lassan kibontható az író jelleme, de a. lélektani tanulmány nem sok örömet szerez az érdeklődőnek. A szerkesztői méltóság nagy diolog volt az ötvenes években; az irodalmi életben tekintélyes befolyást, de azonkívül megélhetést is jelentett. Természetes dolog tehát, hogy sokan törekedtek arra, egyesek erkölcstelen eszközökkel, még versenytársaik denunciálásával is. Bizony a fentebb felsorolt nevek tulajdonosai nem voltak valamennyien integer jellemek. Nem is kell a mézes-mázos szavú, de amellett irigy, gyűlölködő Szilágyi Ferenchez fordulni e tétel bizonyítása végett. Maga Falk, egyes kortársai véleménye szerint a monarchia legnagyobb újságírója, aki cikkeivel Örök érdemeket szerzett a magyarság ügyének védelme s a magyar közönség európai iskolázásának fenntartása körül, ő is vállalkozott a császár magyarországi utazásának dicsőítő megírására, mert hát jól fizették. Pedig eleget keresett egyébként is. Azonban mindenkinek, aki e sok-sok, néha ellenszenves személyi intrikákat tartalmazó levelet lapozza, ajánljuk, hogy olvassa el azt a pár sort, amit Angyal Dávid a kötet bevezetésének végén mond, a történetíró pártatlan ítéletével ós erkölcsi emelkedettségével: „A magyar közgazdaság fejlesztéséért, az iskolák tannyelvéért eredményesen küzdöttek. Ébren tartották az érdeklődést a magyar tudomány, szépirodalom és művészet iránt. És amikor „Puchheim kardja szívünknek volt szegezve,".