Levéltári Közlemények, 4. (1926)
Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Kossányi Béla: A szász országos főlevéltár és a porosz titkos országos levéltár új épületei / 236–241. o.
KISEBB KÖZLEMÉNYEK. A szász országos főlevéltár és a porosz titkos országos levéltár új épületei. 1 A Németbirodalom országos levéltárai az egyes országok központi kormányhatóságainak regisztraturáiból nőttek ki, s mint ilyenek a XVIII. század végéig azoknak tulajdon képen szerves kiegészítő részeit alkották. Csak a XIX. század elején kezdtek ezek a levéltárak az akkori levéltárügyi reformtörekvések következtében szervezetileg is önálló intézményekké átalakulni, amikor is annak a régi gyakorlatnak megfelelően, hogy az ország legfőbb levéltárának a királyi udvar közelében a helye, a több levéltár egyesítéséből kialakuló központi országos levéltárnak Berlinben a királyi palotában, Drezdában pedig egy ahhoz tartozó épületrészben adtak hajlékot. Az országos levéltárak szervezetének kiépítésével ezek a helyiségek azonban csakhamar szűknek bizonyultak. Hosszú időnek kellett mégis eltelnie, amíg az 1871 után bekövetkezett változások végre lehetővé tették, hogy a külföldi fejlődéshez képest erősen visszamaradt levéltárügyet megreformálják, átszervezzék és ezzel kapcsolatban a levéltárak anyagának alkalmasabb és tudományos hasznosítása szempontjából oélszerűbb elhelyezésével is kezdjenek foglalkozni. E törekvés eredményeként épült fel 1877-ben Berlinben a Neue Friedrichstrassen a porosz titkos országos levéltár új épülete, amely most már csakis levéltári célokra szolgált. Aránylag később történt eeirányú intézkedés Szászországban, ahol 1888-ban a szász országos főlevéltár részére a drezdai katonai szertár akkoriban kiürített és az uralkodó neve után Albertinumnak elnevezett épületét alakították át. Végleges nyugvópontra a levéltárak 1 Múlt évi németországi tanulmányi kiküldetésem alatt alkalmam nyílt úgy a drezdai, mint a berlin—dahlemi levéltárakat megtekinteni. Ismertetésemhez azonban felhasználtam az „Archivalisehe Zeitschrift" legutóbbi számában (1925, III. Folge, II. Bd.) közölt két cikk, ú. m. E. Posner: Der Neubau des Geheimen Staatsarchivs in Berlin—Dahlem (22. 1.) és W. Lippert: Das Sächsisehe Hauptstaatsarchiv zu Dresden und sein Neubau (41. 1.) adatait is.