Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Csánki Dezső–Relković Néda: Újbánya város levéltára és rövid története / 86–107. o.

104 DR. CSÁNKI DEZSŐ ÉS RELKOVIC NEDA pestis is pusztítja a lakosságot. Három hónapon belül 1200 ember halt meg.* 6 Az ellenségtől veszélyeztetett városba több ízben küld­tek ugyan katonákat, 47 de ebben sem volt köszönet. A város élelmezte őket, s mégis vittek, amit lehetett. Puchheim János komáromi kapitány védelmébe is vette a várost, mert a be­szállások alatt sokat szenvedett. 48 Azonban az ötvenes évek­ben Újbánya helyzete olyan válságossá vált, hogy ismétel­ten katonákat küldtek oda. 49 De a törököt feltartóztatni nem sikerült. Mikor Nyitra és Léva elesett, a város vég­veszélybe jutott. 1664-ben május 17-én a zsarnócai csata után visszavonuló török csapatok felgyújtották s a lakosság egy részét elfogták. 50 E csapást csak lassan tudta kiheverni. Mire újból föl­épült, a Thököly-féle fölkelés nyugtalanította. 51 Legtöbb bajt azonban a felszabadító török háborúk alatt a felvidéken át­vonuló császári csapatok okoztak. Gyakran téli szállásra maradtak ott, s ilyenkor kihágások is történtek. 1681-ben Frast Fülöp bányavidéki parancsnok védelmébe veszi a vá­rost. 1684-ben a Buda felől jövő zsoldos csapatok garázdál­kodnak stb. 52 E század hetvenes évei sok nehézséget okoztak a város protestáns híveinek. 1675-ben Collalto gróf katonái elűzik a lelkészt, Nicletius Sámuelt, és a templomot, iskolát a 40 Újb. ltár, cur. prot. 1645. év 218. 1„ u. o. plébániai irattár: His­tóriáé domus 1. 1. , 47 U. o. cur. prot. 1629. év 149—151. 1. Jedlicska Pál: A gróf Pálffy-esalád oklevéltára, 268. 1. 48 Üjb. ltár, fasc. 1650—1699., a levél kelte 1645. jún. 19. 49 Körmöcb. ltár, Bellica fons 18. fasc. 13. No. 2814., közgyűl. jegvzok. 1654. év 449. 1. Hadtört. Közi. I. köt. 421—422. 1. 50 Ortelius Red. Cont. 1664. év. Bel. i. m. 223. 1. Üjb. ltár, cur. prot. 1674. év 18. 1., fasc. 1650—1699., a tanács 1696. évi felterjesztése a selm. kamarához. 51 Thököly menlevelének nyoma egy 1681. évi dec. 1-ről kelt levélben (Újb. ltár, fasc. 1650—1699.). V. ö. Békén Emlékkönyv: Újbánya az 1664. évi török pusztítás után Relkovic Nédától. 53 Újb. ltár, fasc. 1650—1699. márc. 7-röl kelt levél. — V. ö. körmöcb. ltár, Bellica fons 26, rasc. 18., fasc. 1. No. 23., 24., fasc. 5. No. 343—359. Orsz. Ltár, Copula annorum 1624—1625., dicalis összeírások Bars várm.- No. 829., Újb. ltár, fase, 1650—1699. Ampringen rendelete 1678. júl. 16., u. o. a katonák ellátásáról szóló nyugták. 1672-ben 15 évre elengedték a taksát. (Körmöeb. ltár, Bellica fons 31., fasc. 9. No. 1517—1537. Bakabányai ltár, eur. prot. a XVII. sz. végéről 17. 1., v. ö. Hadtört. Közi. 1914. évf. 134. 1. Újb. ltár, a város levele 1696-ból, fasc. 1650—1699. Üjb. ltár, fasc. 1650— 1699., iratok 1688. ápr. 9., 1689. júl. 7., 1699. júl. 25-ről és aug. 13-ról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom