Levéltári Közlemények, 2. (1924)
Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Gerevich Tibor: A Római Magyar Történeti Intézet / 200–201. o.
200 VEGYES KÖZLEMÉNYEK életéről az arra leghivatottabb férfiú, annak igazgatója, dr. Károlyi Árpád fog folyóiratunk következő számában bővebb felvilágosítást nyújtani, akinek ezirányú igéretét bírjuk. M—A. A Római Magyar Történeti Intézet. Hosszú előkészítés, a háború és az azt követő szerencsétlen idők kényszerű szünete után, ez óv elején megkezdte működését az örök városban a magyar történettudománynak egy fontos kutató-állomása: a Római Magyar Történeti Intézet. Fraknói Vilmos, a hazai történetírók nesztora alapította, s adományozta házát, melyben a béke messzi éveiben, fiatal történettudósoktól körülvéve, hosszú éveken át ő maga lakott és alkotott, kieszközölvén, hogy a magyar kutatók előtt megnyíljanak a Vatikán levéltárának kapui, hogy aztán az épületet, válogatott magánkönyvtárával együtt történeti intézet céljaira a magyar államnak adományozza. Az így államivá alakult intézetet 1913-ban szervezték meg, s a vallás- ós közoktatásügyi miniszter hatósága és a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá helyezték. Az Akadémia irányítását külön bizottság útján gyakorolja, az akadémiai elnök, Berzeviczy Albert elnöklete alatt. A római intézetnek 1914 év Őszén kellett volna megnyílnia, amit a fegyverzaj akkor meghiúsított. A háború alatt az olasz kormány, az ellenséges javak elkobzása során az intézet épületét és könyvtárát zár alá vette, a béke megkötése után azonban, a lovagias volt ellenfél kiengesztelő nemes érzésével eredeti rendeltetésének visszaadta, mint elsőt volt ellenségeinek hasonló sorsra jutott tudományos intézetei közül. A középkor századaiba visszanyúló olasz-magyar szellemi barátság felújításának megpecsételése volt ez. Az intézet megnyitását 1923 őszén a kormány megbízásából az olasz közoktatási miniszternek Rómában maga az Akadémia elnöke, Berzeviczy Albert jelentette be, akinek nagy érdemei vannak abban, hogy a házat és a könyvtárat visszakaptuk s hogy az olasz kormány maga is segíti a fiatal intézetet. Az intézetnek jelenleg öt ösztöndíjas helye van, melyek közül kettőt-kettőt a magyar, illetve az olasz kormány, egyet pedig a magyar katholikus vallásalap adományozott. Az első ösztöndíjasok: Fógel József egyetemi magántanár, akadémiai könyvtártiszt és Lukcsics Pál Eötvös-kollégiumi tanár, történészek, Artner Edgár középiskolai hittanár, egyháztörténész, Kasztner Jenő egyetemi rk. tanár, irodalomtörté-