Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Az Országos Levéltár főigazgatójának ünneplése / 189–192. o.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK 189 Az Országos Levéltár épp ez idő tájt volt átköltözendő régi helyiségeiből új palotájába, s vezetői minőségben a köl­tözködés és elhelyezkedés nehéz, megfelelő szaktudást, türel­met, körültekintést és erőfeszítést igénylő munkáját Luki­nich Imre nemcsak készséggel vállalta, hanem sikeresen, minden zökkenés nélkül végre is hajtotta. Alig hogy hálás érzelmekkel lelkünkben megállapítottuk intézetünknek tett emez értékes szolgálatait, és szoktuk meg őt kedves tiszttársunknak tekinteni, amidőn ez újabb állásra történt kinevezésével váratlanul ismét elvesztettük őt. De vigasztalódnunk kell. A közügynek bizonyára újabb nyere­sége lesz Lukinich Imrének ezen még önállóbb könyvtár­igazgatói állásban kifejtendő működése, melyhez való sok­oldalú szaktudását, tapasztalatait és szervezőképességét már pozsonyi egyetemi tanári és rektori tisztében, ez egye­tem könyvtárának úgyszólván megalkotásával bőségesen igazulta. És azon hivatalos kötelékhez, mely az Országos Levél­tárat a Széchenyi-Könyvtárhoz, különösen az Országos Ma­gyar Gyüjteményegyetem egységes szervezetében oly előnyö­sen fűzi, az ő megnyerő, mindig lojális és hűséges egyéni­ségével a sikeres együttműködésre újabb, kedves, állandó és értékes kapcsolatot nyertünk. E siker őszinte kívánásával ismételjük meg legmelegebb üdvözlésünket. Az Országos Levéltár főigazgatójának ünneplése. A történelmi hűség kedvéért e folyóiratnak is meg kell emlékezni arról a lélekemelő ünnepélyről, mely ezévi október 29-én déli 12 órakor az Országos Levéltár új palotájának főigazgatói elfogadó szobájában lefolyt. A Magyar Történelmi Társulat abból az .alkalomból, hogy az Országos Levéltár új épülete elkészült, dr. Csánki Dezsőnek, az intézet főigazgatójának s a Társulat alelnöké­nek egy emlékművet ajánlott fel, s azt e szép ünnep kereté-, ben a Társulat elnöke, dr. gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter nyújtotta át a főigazgatónak, ékes beszéd kíséretében. A beszéd abból indult ki, hogy az Országos Levéltár két férfiú műve: Pauler Gyuláé és Csánki Dezsőé. Pauler alap­vető érdeme, hogy a régi magyar kormányhatóságok irat­tárait szakszerűen egyesítvén, nagy nemzeti közgyűjteményt létesített; Csánki Dezső pedig a budai Klarissa-apácáknak raktárrá átalakított, több emeletre felosztott templomába

Next

/
Oldalképek
Tartalom