Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 3–4. - ISMERTETÉSEK - Holub József: Giuseppe Mazzatinti, Giustiniano Degli Azzi: Gli archivi della storia d'Italia. Vol. I–V. Serie II. Vol. I–IV. 1898–1915. / 353–358. o.

354 ISMERTETÉSEK új tervvel állt elő; ez sem volt ugyan megvalósítható, de magában rejtette már a csiráját az egyedül helyes és egyedül megvalósítható gondolatnak. Azt ajánlotta ugyanis, hogy az összes levéltárakról készüljenek alapos ismertetések s ezek, valamint inventariumaiknak és elenchusaiknak másolatai gyűjtessenek össze egy „dépöt général"-ban, amelyben a legfontosabb darabok másolatai is helyet foglalnának; továbbá pontos kimutatás arról, hogy mily irányban s minő eredménnyel folytak azokban kutatások. Napóleon, akinek figyelmét állandóan foglalkoztatták a nemzeti múlt megismerését és dicsőítését előmozdító tervek, gondolatok, nem feledkezett meg a levéltárakról sem. Érdekes azonban, hogy ő nem az említett utak valamelyikén óhajtott haladni, hanem oly módon akarta megoldani e kérdést, amely a legtökéletesebb eredményt nyújtja. Kétségtelen, hogy Moreau előtt is az a gondolat merült föl legelőször, hogy legideálisabb volna magukat a levéltárakat egy helyre összegyűjteni, s csak e terv kivihetetlensége miatt gondolt arra a megoldásra, hogy a másolatokat gyűjtse össze. Napoleon azonban nem ismert semmiféle akadályt s ha két megoldás közül kellett választania, a nagyobbszerű mellett döntött. Elhatározta tehát, hogy Párizsban Összegyűjteti nemcsak Franciaország összes levéltárait, hanem mindazon országokét is, amelyeket fegyverével meghódított. 1812-ben egy hatalmas palota építését is elrendelte a Szajna balpartján, amelyben fényes helyet kaptak volna nemcsak a franciaországi, hanem a simancasi, római stb. levéltárak is, A munka megindult, de a régi rend helyreállása után az elhurcolt levéltárak visszakerültek eredeti helyükre, G ott maradtak a vidéki levéltárak is. Nemsokára azonban más irányú munkásság indul meg e téren, amely tulajdonképen ugyanazt a célt szolgálta, csakhogy megvalósítható formában és keretek között. Megkezdődik az addig elhanyagolt vidéki levéltárak rendezése, lajstromozása. 1863-ban megjelenik nyomtatásban az elsÖ öt kötet, s 1920-ban már 800 kötetből álló sorozat állt a kutatók használatára; ezzel párhuzamosan folyt a párizsi nagy gyűjtemények katalogizálása is, hasonló sikerrel, s így szükségessé vált e nagyarányú munkálatok eredményeinek összefoglalása. Hiába vannak ugyanis az egyes levéltárak a legjobban elrendezve és inventariumokkal ellátva, a kutató az annyira szétszórt levéltári anyagban egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen tud tájékozódni, s ezt az időtrabló és fáradságos munkát minden kutatónak külön-külön el kell