Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Károlyi Árpád: Dr. Winter Gusztáv / 218–221. o.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK 219 hasznát vette azoknak a kitűnően tájékoztató repertóriumoknak s iratjegyzékeknek, amelyeket Winter a mondott levéltár állagairól leginkább saját maga készített. A rendnek vérében gyökerező szeretete, melyet tán atyjától, a bécsi Theresianum jóemlékű professzorától örökölt, s az a példa, amelyet főnöke és atyai barátja, a feledhetetlen Arneth nyújtott neki, őt valósággal minta-levéltárnokká formálták. Ha egyebet nem tett volna is, mint azt, hogy az egykori német-római sz. birodalmi hatalmas levéltári állagokat — eladdig Augias ólját — rendbe szedte s a tudományos kutatásnak hozzáférhetővé tette, már ezzel az egy ténnyel magával is lekötelezte volna a tudományos világot. De ő volt az is, aki az Udvari és Állami Levéltár fíókintézeteinek — melyek tartalma a régi, a fő levéltárét jóval felülhaladta — cédula-katalógusát elkészíté, s ezzel utat nyitott annak az azóta utódai által készített általános (hármas) cédulakatalógusnak, mellyel a levéltár most méltán dicsekszik. önállóbb működése kezdetén Winter az adott körülményekhez alkalmazkodva, a levéltárban előtalált „Betreffsprinzip" híve volt, országok és tárgyi csoportok szerint folytatta a Habsburgok világhatalmi állásának megfelelő hatalmas levéltár állagai megkezdett rendezését. Később azonban annál buzgóbb és rendületlenebb híve lőn a tudományos világban azóta általánosan elfogadott „Eredetelvének" a levéltárak rendezésénél, és enemű magvas fejtegetései is, — többi közt a „Göttingische Gelehrtenanzeigen" hasábjain — segítettek győzelemre jutni az utóbb nevezett elvet Németországban. Tollából folyt az Udvari és Állami Levéltár alapozásának tanulságos története (a bécsi tudományos akadémia kiadványai közt) s ő a szellemi újjáteremtője az intézetnek, mely 1902-ben teljesen szakszerű, modern és díszes otthont nyert az ő vezetése alatt és irányítása mellett. Szép és alapos publikációja erről az új épületről s ennek berendezéséről a legjobbak egyike, amit a szakirodalom egyáltalán felmutathat. Ezzel az újjáteremtéssel koronázódott be Winternek eddigi, már egy emberöltőre terjedt levéltári működése. Mert 1871-ben lépett a többször említett levéltár szolgálatába, s közel húsz esztendőn át volt Arneth jobbkeze, akinek 1897-ben utódja is lőn, hogy tizenkét éven át vezesse és igazgassa a nagy tudományos intézetet, mely őalatta virágzása legnagyobb fokát érte el. Azt az igazi germán, rendíthetetlen kötelességszeretetet és kötelességtudást, s a rendszeres munka szeretetét, melyet