Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ISMERTETÉSEK - [-á-]: Anjoukori okmánytár. Szerkeszti Tasnádi Nagy Gyula. VII. kötet. Budapest, 1920. / 200–212. o.

206 ISMERTETÉSEK Gergely fiaitól Pondulik birtokot tíz évre, évi 12 penza dénárért (643. 1.). Korábbi időbe vezet vissza bennünket az az ugyanitt közölt 1343-i oklevél, amely szerint Mikes tótországi bán fiai a glogonchai préposttól béreltek földet, aki Pósa fia Márk özvegyének is adott bérbe egy földterületet évi 4 penzáért (460. 1.). Jellemző, hogy amikor Mikes bán fiai bérelt területére 1350-ben egy másik fél igényt emel, ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy a terület őket „nomine prediali" illeti meg. (A praedialisták szervezetére s éppen a glogonchai prépostság praedialistáira vonatkozólag 1. Csánki D.: Körös megye a XV-ik században. Ért. a tört. tud.köréből. XV. k. 12. sz. Budapest, 1893. 120. skk. 1.) Korántsem hűbéri jellegű az az átruházás, amelynek kapcsán 1313-ban a Macskási-család egyik tagja birtokának felét átadja rokonainak egyrészt rokonság címén, másrészt pedig, hogy a birtok másik felében annál biztosabban megmaradhasson (causa defensionis et protectionis eiusdem residue portionis sue. 145.1.). A birtokjog legbiztosabb védelmezője természetesen a királyi privilégium. Ezért adott oly nagy összeget, 150 márkát, Iváncsi János két testvérével együtt IV. Béla és a veszprémi káptalan okleveleiért, amelyek Lugas és Ivánc falvakra vonatkoznak (306.1.). Míg a korábbi időben a földmérték egysége jobbára az aratrum volt, addig okleveleinkben a fejlődésnek, a föld értéke emelkedésének megfelelően már a (kisebb) hold lép előtérbe. Nagyságát egy országbírói ítélet is megállapítja, az ország régi szokásának megfelelően (iuxta antiquam regni consuetudinem): hosszában 72, széltében pedig 12 öl (amplexus. 204. 1.). Érdekes részletekről nyerünk tudomást a Perényi Miklós és Krompachi Péter között Szepes és Sáros megyében végbement osztállyal kapcsolatban. Perényi megengedi, hogy a másik fél jobbágyai abban a krompachi erdőben, amelyben eddig is közösen szoktak fát vágni, ezután is vághassanak házépítésre és tüzelésre, de nem eladásra, mert akkor tisztje elveheti tőlük. Nem szabad azonban abból az erdőből fát vinni, amelyet óvásnak neveznek, s amelyet Perényi rendszeresen őriztet is. Ugyanitt azt a területet, amelyen nyájaik szoktak legelni, és a közutakat továbbra is közösen fogják használni mind ők, mind pedig utódjaik (446. 1.). Bányászatunk, illetőleg az aranymosás múltjára is,, amelynek pedig a középkorból kevés emléke maradt fenn,