Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Holub József: École nationale des chartes. Livre du centenaire. (1821–1921.) Paris, 1921. / 195–200. o.

ISMERTETÉSEK 197 terjesztése alapján, akit pedig de Gérando báró ösztönzött egy új Port-Royal alapítása tervének megvalósítására. A gondolat Napóleonnak nagy tetszésével találkozott, de 8, mint mindenben, itt is rögtön valami nagyot akart alkotni, és Champagny, illetve de Gérando tervét kisszerűnek találta. Míg ez utóbbi előtt egy olyan iskola terve lebegett, amely a történetírásra akart előkészíteni, megtanítani, addig Napoleon — mint azon föl jegyzéseiből látjuk, amelyeket Pinckenstein-kastélyban 1807-ben tett Champagny előterjesztésére — oly „école speciale d'histoire" létesítésére gondolt, amelyben 30 tanszékre felosztva az egész civilizáció történetét előadták volna. Érdekes, hogy a források kritikai tanulmányozásának nagy helyet juttatott volna, s papirra vetette egy bibliográfiai kurzus tervét is. A császár figyelmét más fontosabb események terelték el e tervtől; de Górandó báró azonban tovább is foglalkozott vele, s 1820-ban barátjának, Simeon gróf belügyminiszternek egy oly iskola kész tervét mutatta be, amely magában foglalja „toutes les branches des études diplomatiques". Simeon gróf ezt a tervet terjedelmes jelentés kíséretében a király elé terjesztette, aki meggyőződve ily intézet szükségességéről, 1821 február 21-én kiadott rendeletével megvetette alapját az immár száz esztendős École des chartes-nak. Az új iskola a királyi könyvtárhoz és a levéltárhoz csatoltatott; az egyik tanár, Lespine abbé, a könyvtár kézirattárának tisztviselője, a másik pedig Pavillet, a leváltárnak egyik osztályvezetője; a növendékek száma 12 volt, mind ösztöndíjas. Hiba volt azonban egyrészt, hogy a két csoport telegyik osztályvezetője lett; a növendékek száma 12 volt, mind ösztöndíjas. Hiba volt azonban egyrészt, hogy a két csoport teljesen izolálva volt, s másrészt, hogy nem gondoskodtak a végzett növendékek számára elhelyezkedési lehetőségekről; így azután két év múlva hallgatók hiányában meg kellett szüntetni az előadásokat. Az intézet újból csak 1829-ben nyílt meg, még pedig teljesen újjászervezve, Dacier báró tervei alapján. A hároméves kurzus most így osztatott be: egy év a levéltárban oklevelek olvasásának begyakorlására, s két év a királyi könyvtárban, amely idő alatt a diplomatika s a román nyelvek voltak a tantárgyak. A harmadik év végén a növendékek vizsgát tettek, és „archiviste-paléographe"-i oklevelet kaptak (— ma is ezt a címet használják! —), amelynek alap-