A polgári kori magyar törvényhatósági közigazgatás. Összeáll. Vörös Károly. Bp. 1956. LOK 81 o. 1 ábra.

I. 1867-1885.

• közigazgatási- árva- és gyámhatósági* kiadásaihoz. Minden vármegye meghatározott évi átalányösszegeket kapott, melyet a tisztviselői fizetések javítására fordított, (Viszont ilyen cimen nem volt szabad pótadót kivetnie I) A vármegyei tisztviselők fizetése között azonban ennek ellenére vármegyénként nagy eltérések voltak; - ezeket csak -- mint majd látni fogjuk - 4906-ban szüntették meg véglegesen. e) A központi tisztviselők sorát az egyes szakfeladatokat ellátó y u.ö, szakszolgálati tisztviselők (főorvos, főmérnök, levéltárnok és állatorvos) zárják le. í) A megyeszékhelyen működő, központinak nevezett tisztviselők a vármegye területén lévő, alája rendelt községek irányítását nem közvetlenül, hanem a kültisztviselőkön, a vármegye kisebb területi egységei: a járások szerint működő szoJgabirákon s a melléjük beosztott szaktisztviselőkön keresztül intézték. A főszolgabíró a járás első tisztviselője, beosztottai a szolgabirók, Írnokok s a később felsorolandó szakszolgálati tisztviselők. A íöszolgabirót a közgyűlés választja meg. utasításait ennek megfelelően az alispántól kapja s közvetlenül vele érintkezik. Hatásköre, bár területileg valóban korlátozott, és más szempontból is meglehetősen csökkentettnek látszik, gyakorlatban igen nagy, hiszen a járás területén minden, akár az önkormányzat, akár a központi igazgatás által kezdeményezett intézkedés az ő kezében fut össze, ő hajtja, illetve hajtatja végre azokat a községekkel és megfordítva is, - csaknem minden, a községek által kezdeményezett, felső megerősítésre szoruló Ügybe van valamüyen beleszólása. Pontos ügyköre tulajdonképpen meghatározhatatlan, gyakorlatban azonban az élet minden vonatkozására kiterjed. Feladatait, hatáskörét majd a vármegyei szervezet a két világháború közötti fejlődési szakaszának ismertetésénél fogjuk részletesen tárgyalni: ezt az eljárásunkat az is indokolja, hogy levéltáraink járási iratanyagainak legnagyobb része is csak ebből a korszakból maradt meg. A közponü szakszolgálatok közül az 4870-es törvény szerint az orvosi, mérnöki, pénztárosi és számvevői szolgálatoknak voltak meg a járási foku^tisztviselői, akik mind a főszolgabírónak voltak alárendelve. 3. A törvényhatosági önkormányzat korlátozása A törvény megalkotását követő évek tapasztalatai azonban megmutatták/hogy a kormányzat tovább kívánja fejleszteni a törvényhatósági önkormányzatot korlátozó azon intézkedéseket, melyeket már az 4870-i törvényben megfigyelhettünk. E törekvések nagyjából három vonalon folytak: I. Az önkormányzat intézményes és személyes befolyásolásában egyaránt - mint azt már az előbb is láttuk - nagy szerepe volt a főispáni állás erős megszervezésének. A főispán kivül áU a megyei önkormányzat szervezetén : a belügyminiszter előterjesztésére a király nevezi ki és mozdítja el. Ellenőrzi a törvényhatósági önkormányzatot, ugyanakkor felügyel arra, hogy a kormányrendeleteket szabályszerűen végrehajtsák. Láttuk, hogy a megye tiltakozása esetén milyen széles jogköre van valamely rendelet végrehajtatására." Jogában áll a vétkes, vagy hanyag iisztviselők etteri-fegyelmi vizsgálatot indítani, azokat mással helyettesitheti. Bármikor jogában áll betekinteni a törvényhatóság ügyvitelébe. Sz4monkérő széken ellenőrzi a közigazgatás szabályszerű menetét. Minden lehetősége megvan tehát a törvényhatóság intézkedéseinek messzemenő befolyásolására s a' kormány akaratának érvényesítésére. il. Megindult azonban ez években egy olyan fejlődés is. mely a törvényhatóság hatáskörét törvényes rendelkezésekkel is tovább korlátozza. Ennek során a törvényhatóság egyes ügykörei fokozott mértékben kerültek állami ellenőrzés alá, intézésükben áilami szerveknek egyre nagyobb szerep jutott. a) Ebbe a fejlődésbe illeszkedik bele - bár még nem jelent kifejezetten állami eUenörzést vagy irányitást - az árvaszéki ügykörnek a közigazgatástól való bizonyos íoku különválasztása és egységes szabályozása. 4870-ben ugyanis a törvény még megengedte, hogy *az árvaügyek ellátására és az árvapénzek kezelésére nézve az egyes törvényhatóságokban divatozó gyakorlat az árvaügy országos és végleges rendezéséig ideiglenesen fenntartatik.* 4870-ben még csupán az ár-