Molnár András (szerk.): Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)
Turbuly Éva: Szabó Béla levéltári kutatásai és publikációi (1976-1984)
a problematikája túllépi, szétfeszíti a megyei kereteket. Mindkettőben azt vizsgálja, hogyan merevedik meg, válik szakadékká az egyre konszolidálódó 18. század folyamán a nemeseket és nemteleneket elválasztó határvonal; hogyan fordítja, értelmezi saját gazdasági érdekei szerint a nemesség vagyona és befolyása révén a maga javára a törvény betűjét, felrúgva a korábbi szokásjogot. Nem véleden, hogy a korszak társadalomtörténetével foglalkozó szakmunkák Szabó Béla e két tanulmányát idézik legtöbbször. Erőteljes gazdasági érdekek rajzolódnak ki, ezúttal a Habsburg központi igazgatás részéről az újszerzeményi birtokok és a fegyverjog, a jus armorum megváltásáról szóló tanulmányban. A két fogalom értelmezését és a folyamat országos bemutatását követően tért ki a zalai eseményekre, miközben alapkutatásokat végezve mutatta be a megye gyorsan változó birtokviszonyait a 16. század közepétől a 18. század 30-as évekig, felvázolva a megyei birtokos társadalom szövevényes belső hatalmi és érdekviszonyait. Időben egyre messzebb tolva ki kutatása határait, nagy kedvvel és sok munkával készült a hiteleshelyek 16. századi működéséről szóló munkájának megírására. A hiteleshelyek olyan egyházi intézmények voltak, amelyek — a mai közjegyzők elődeiként — közhitelű okmányokat állítottak ki a hozzájuk fordulók gazdasági és jogi ügyleteiről. Zala megyében két ilyen intézmény működött, a zalavári bencés és a kapornaki jezsuita apátság. Amikor működésüket a török terjeszkedése lehetetlenné tette, a megye lakói a közeli vasvári káptalant keresték fel. Mint mindig, Szabó Béla e munkája során is túl kívánt lépni a formális kereteken, a hiteleshelyek előtt kötött ügyletek mögött kirajzolódó korabeli — a török terjeszkedés sokkhatása alatt álló — társadalom képének felrajzolása volt a táviad cél. Sajnos, ezt a munkát már nem tudta befejezni... Végezetül engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról az emberről, akinek emléke, szeretetteljes, óvó barátsága máig kísér. Klasszikus műveltséggel bírt, a latin és a német mellett angolul, franciául is beszélt. Mindenkivel nyílt, barátságos volt, a mosolya mögött mégis éreztünk egy kis zárkózottságot, rejtőzködést, különösen azokkal szemben, akiket nem, vagy alig ismert. Munkatársként megosztotta velünk tapasztalatait, szakmai tudását. 20 év körüli egyetemistaként kellett egy kis idő, amíg megbarátkoztam sajátságos, rá annyira jellemző humorával, egyéniségével. Amikor 1980 őszén munkába álltam, kapcsolatunk szorosabbá vált, hi-135
