Molnár András (szerk.): Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)
Béli Gábor: Degré Alajos és a régi gyámsági jog
rakat. Kitért emellett az „önkéntes gyámok” működésére is, olyan gyámokat értve alattuk, akik és gyámoltjaik között semmiféle rokoni kapcsolat sem volt kimutatható. Meg kell azonban jegyezni, hogy míg az erdélyi káptalan Degré által idézett, 1469. december 20-án kelt levele szerint a gyám, Iklódi Márton „se [...] voluntatem dicti exponentis tutorem constituisset pariter et defensorem in derogamen iurium ac preiudiäum dampnum et gravamen dicti exponentis manifestum”, vagyis „magát a mondottpanaszló [tudniillik Szamosfalvi Ferenc] önkéntes gyámjának, és szintúgy a mondott panaszlójogai csorbítása és ártalma, kára és nehézsége esetére nyilvánvaló védelmezőjének állítottcT, akit éppen emiatt, és az általa a képviselt ifjú bizonyos jószágai elzálogosítása okán perelt maga a „gyámolt”.10 Iklódi valóban nem volt rokona Szamosfalvi Ferencnek, ezzel szemben a már említett, 1214-ben kelt királyi levélben szereplő „önkéntes gyámok” atyai ági férfi rokonok, nagybátyák (az ízszámításra és az oklevél tartalmára figyelemmel, Ananiás fivérének fiai) voltak, ami félreérthetetlenül kiderül a szövegből, minthogy Tamást és Ivánkát Kázmér fia Péter és Konrád , filiipatrui sui’, azok fiági unokaöcscseinek nevezték. Úgy tűnik tehát, hogy az Árpádkorban fellépő „önkéntes gyámok” nem azonosíthatók feltédenül a későbbi századokban működőkkel, de az is nyilvánvaló, hogy a néhány ismert adat mellett egyebek hiányában nem lehet minden kétséget kizáró következtetéseket levonni a tutores voluntarii-X. illetően. Ugyanakkor éppen Degré kutatásainak köszönhető, hogy egyáltalán a figyelem központjába kerültek azok a források, amik arra ösztönöznek, hogy a jövendő kutatások nagyobb teret szenteljenek a gyámként eljáró személyek sajátos „minőségére”, és ezzel együtt a sokkal szélesebb körű vizsgálódások elvégzésére sarkallják a Hármaskönyvet megelőző korszak gyámsági jogának teljesebb megismeréséhez. Nem állnak rendelkezésre kellő számban források ahhoz sem, hogy annál pontosabb képet lehessen rajzolni a végrendeleti gyámságról a Tripartitum megjelenését megelőzően, mint amit Degré adott. Ahogy Degré is megjegyezte, bizonyosra vehető, hogy ritkaság számba mehetett még a XV. században is az olyan — majd a Werbőczy által meghatározottakkal nagy hasonlóságot mutató — végrendeleti gyámrendelés, mint ami Csetneki András egri várnagy végrendeletében került rögzítésre 1465-ben. Ebben az örökhagyó gyermekei gyámjaiul és védelmezőiül Héderváry László 10 A Széki Teleki család oklevéltára. (Szerk. Barabás Samu) Budapest, 1895. II. köt. 103. p. 30
