Molnár András (szerk.): Levéltáros elődeink. Degré Alajos és Szabó Béla munkássága (Zalaegerszeg, 2006)
Béli Gábor: Degré Alajos és a régi gyámsági jog
BÉLI GÁBOR: DEGRÉ ALAJOS ÉS A RÉGI GYÁMSÁGI JOG A régi magyar magánjoggal foglalkozó irodalom alapvetően két nagy és jól elkülönülő részre osztható. Az elsőbe az 1848, illeme az 1861 előtü művek tartoznak, amelyek a magyar magánjog intézményeit mint élő, hatályos jogot tárgyalják, a másikba pedig a jogtörténeti munkák, vagyis azok, amik a régi magánjogot már történeti jogként vizsgálják, elemzik, értékelik. A régi írók a gyámsági jogot elsősorban a Hármaskönyv, valamint a gyámsági intézményeket érintő késő rendi korszakbeli dekrétumok alapján tárgyalták, a Hármaskönyv megjelenését megelőző korszak gyámsági jogával azonban néhány ritka kivételtől eltekintve nem foglalkoztak, tekintettel arra, hogy korábbról írott jogforrások alig szóltak árvákról, árvák feletti gyámságról, és azok is csak a Corpus Juris Hungarici 1696-os, illetve annak későbbi kiadásai révén váltak hozzáférhetővé. Eme sajátosságon túl Werbőczy munkája azért is érdemel kitüntetett figyelmet, mert meglehetősen nagy teret szentel a gyámságnak, sőt Degré felfogása szerint „a Hármaskönyv a gyámsággal kapcsolatos kérdésekkel aránytalanul részletesenfoglalkozik”, aminek nyilvánvaló okát abban látta, „bog ebben a joganyagban [Werbőczy] sok zavart, visszaélést talált, amelyet tisztázni akarf’.’ Az első említésre méltó szerző, aki a Tripartitum alapján gyámsággal kapcsolatos fejtegetésbe bocsátkozott, Kithonich János volt. A Hármaskönyv aggályos, illetve aggályosnak tűnő rendelkezéseinek kritikájaként írt Centuriában az I. rész 112., 126 és 129 titulusainak látszólagos ellentmondásait kívánta nagyon szűkszavúan tisztázni, magyarázni,1 2 emellett említést tett az ex male administrata tutela, vagyis a hűtlenül viselt gyám1 Degré Alajos: A magyar gyámsági jog kialakulása a dualizmus korának gyámsági kódexéig. (Jogtörténeti Értekezések 8.) Budapest, 1977. 11. p. 2 M. Ioannes Kithonich de Koztanicza: Centuria ceterarum contrarietatum et dubietatum ex Tripratio, desumptarum et resolutarum. Leutschoviae, MDCI., Thesis LII., LIII. 481-482. p. 25
