Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Trócsányi Zsolt (1926-1987)
takarékpénztárak, hitelszövetkezetek és biztosító intézetek, majd később a bányák, valamint a vas-, fém- és gépipari, továbbá a vegyipari vállalatok rendezésében vett részt. Többnek közülük referense is volt 1972-ben a Levéltári Leltárak 57. köteteként megjelent repertóriuma: A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Rt. iratai 1976. január 1-én a Budapest Főváros Levéltára III. osztályára került, ott a vas-, fém- és gépipari 50 fond iratai közül 36 rendezése az ő munkája. Mint ember igyekezett jó kapcsolatot kialakítani munkatársaival, segített a bajban levőkön. Hosszú évekig volt szakszervezeti bizalmi, e társadalmi kötelezettségének is példamutatóan eleget téve elsőként kereste fel a betegeket, s ha látta, hogy valaki igazán rászorul, akkor időt és energiát nem sajnálva igyekezett segíteni. Életében háromszor részesült kitüntetésben. Az Országos Levéltárban 1967-ben Kiváló dolgozó, majd 1972-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott. Ugyanezt a kitüntetést kapta 1981. március 31-én is, amikor a Fővárosi Levéltárból nyugdíjba vonult. A nyugdíjas éveket nem sokáig élvezte. Még tele volt életvidámsággal és tervekkel, amikor a sors keze mindent áthúzott, el kellett mennie. 1983. március 11-én, ezen a tavaszt ígérő napon, szomorúan gyűltünk össze ravatalánál. Szeretett édesanyja mellett pihen már volt kolléganőnk, Török Mária. Szigetvári Gyuláné LSZ, 1983.1-3. sz. 313. p. Trócsányi Zsolt (1926-1987) Nagy veszteség érte a magyar történettudományt és a Magyar Országos Levéltárat. 61 éves korában örökre eltávozott Trócsányi Zsolt nyugalmazott főlevéltáros, a történelemtudományok doktora, betegsége elhatalmasodásáig fáradhatatlanul dolgozó történészkutató. 1926. április 15-én született Pápán. Édesapja Trócsányi Dezső, az ottani református teológiai főiskola tanára, jól képzett filozófus volt. Trócsányi Zsolt, a pápai kollégium mindig kitűnő diákja, az érettségi vizsga letétele után Budapestre került, a tudományegyetem történelem-latin szakos hallgatója, egyben az Eötvös Kollégium tagja lett. Egyetemi tanulmányai során egy évig a bukaresti egyetemen hallgatott előadásokat. Ott sajátította el a román nyelvet, amelynek azután mind hivatali pályáján, mind történeti kutatóként nagy hasznát vette. A diploma megszerzése után, 23 éves korában került az Országos Levéltárba, s ott dolgozott megszakítás nélkül nyugalomba vonulásáig, 1986-ig. E közel négy évtized alatt mindig az erdélyi főkormányszék (a „Gubernium”) levéltárának volt a referense (élete utolsó tíz évében elvállalta még az Erdélyi Kancellária referálását is). Bízvást elmondhatjuk, hogy a levéltár kiemelkedően jól képzett, óriási tudásanyagot szerzett, hihetetlen szorgalmú és kétségtelenül legtöbbet publikáló dolgozója volt. Mint referens kiválóan ismerte a rábízott levéltári anyagot, ezen kívül valamennyi egykori dikasztérium (a Magyar Kancellária, Helytartótanács, kamara, nádori hivatal) iratanyagában is tájékozott volt. A hozzá segítségért forduló kutatóknak anyanyelvén kívül román, német és angol nyelven is képes volt igen magas színvonalon felvilágosítással szolgálni. Szakértőként számos bizottságnak volt tagja, több esetben szerepelt a Tudományos Minősítési Bizottság megbízásából opponensként kandidátusi vagy doktori vitákban. Valamennyi ilyen szereplésre alaposan felkészült, a vitákban aktívan részt vett. Imponáló volt nagyszerű, biztosan megalapozott tudása, mindig a lényegre tapintó érvelése. Minden kérdéshez hozzá tudott szólni, mondanivalója mindig „sine ira et studio” tárgyszerű volt. Az 1950-es évek eleje óta aligha volt olyan történelmi tárgyú kiállítás Budapesten, amelynek előkészítésében, rendezésében Trócsányi Zsolt részt ne vett volna. Elég legyen itt csak háromra hivatkoznunk, az 382
