Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Szinai Miklós (1918-1999)
után is csak, mint állástalan diplomás került a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályára, amely 1934-ben egybeolvadt az Országos Levéltárral. Közben néhány komoly cikkével hívta magára a tudományos világ érdeklődését: Az írásbeli supplicatiók a középkori adminisztrációban (1932), A miniszteri ellenjegyzés története (1933), A modern kormányzattörténet kialakulása (1933), A német birodalom és Magyarország perszonális uniója 1410-1439 (1934, németül 1937), A királyi secretariusok intézménye és az újkori magyar állam (1937), Oklevéltan és általános történet (1938). A budapesti Bölcsészeti Karon proszemináriumot vezetett a középkori krónikákról, és így kezdett behatóan foglalkozni Anonymusszal. Maga alakította komplex módszerével igyekezett azokat a korjelölő elemeket összegyűjteni és egymással ellenőrizni, amelyek segítségével közelebb lehet férni a Névtelen jegyző korához és alakjához: Az Anonymus-kérdés revíziója (1937). 1939-ben a budapesti tudományegyetem magántanára lett az Oklevéltan, különös tekintettel a kormányzattörténet tárgykörből. Az atyai jó barátjának, Herzog Józsefnek születése 60. évfordulóján kiadott emlékkönyvben a királyi tanács legrégibb korszakát dolgozta fel (194CM1). 1940-ben ny. rendkívüli tanárnak nevezték ki a kolozsvári egyetemre. A megszokott környezetből kiemelve, egészsége megrendült, az egyetemi munka is lefoglalta idejét. A háború után visszatért Budapestre. Féltve őrzött bécsi anyaggyűjtése megsemmisült, és ennek a veszteségnek nyomasztó hatása alól élete végéig nem tudott szabadulni. A budapesti egyetemen helyettesként Magyarország középkori történetét adta elő, majd az 1947-ben indult esti tagozaton hallgatóit bevezette a forrásokba, tanította a forráskritikára. Közben ny. rendes tanárnak nevezték ki, és a Történelem Segédtudományai Tanszékre osztották be, ahol speciális kollégiumokat tartott, miután a segédtudományokat az 1949-es reform törölte a kötelező tárgyak közül. Újból elővette az Anonymus-problémát: A 200 éves Anonymus-kérdés (1946), P. magister forrásai és módszere (1947). Belemélyedt az Árpád-kori törvények tanulmányozásába, az egyik vitás kérdést külön tanulmányban is megírta: III. Endre 1298. évi törvénye (1957). Az Árpád-kori törvényeket a hallgatók számára magyar fordításban közzétette. Hallgatói akkor is megbecsülték, amikor betegen kevésbé tudta azt adni, amire képességei és tudása alapján hivatva lett volna. Betegsége idő előtti visszavonulásra kényszerítette. Egyre jobban látta, hogy az életmű nincsen arányban azzal, amit szeretett volna alkotni, és amire meg is lettek volna szellemi adottságai. A múló évek során pedig fogyott annak a reménye, hogy írásba tudja foglalni anyaggyűjtését. Keserű, mindenkitől félrehúzódó ember lett. A csalódások, amelyek az életben érték, keveredtek vélt sérelmekkel és a magányosság tépelődései közt sokszorossá nőttek. Munkái, ha egyikmásik megállapításán túlhaladt is a további kutatás, megőrzik emlékét. Tanítványai, barátai közvetlenül látták benne a tudomány szeretetét, a források megbecsülését és az igazság nyugtalan keresését. írásaiból ezeket a vonásokat fogják kiolvasni azok is, akik már nem ismerték. Sinkovics István LK, 1975. 2. sz. 380-381. p. Szinai Miklós (1918-1999) Nyolcvanegy évvel ezelőtt egy nyíregyházi zsidó családba született. Úgy tudta mindvégig megőrizni, ápolni ősei hagyományait, hogy teljesen átélte, felvállalta a magyarság, a magyar társadalom egészének gondjait, bajait és örömeit. Európa, Délkelet-Európa és a szűkebb haza súlyos korszakain átívelő életútja során mindig talpig ember maradt, vállalva a harcot az igazságért, a jó ügyért - embertársaiért. 360
