A tanácsi szakigazgatási szervek működésének, szervezetének és hatáskörének alakulása 1971-től 1984-ig. Összeáll. Szőcs Sebestyén. Bp. ÚMKL. 176 p.

II. A szakigazgatási szervekre vonatkozó jogszabályok

fővárosi, megyei tanács elnökének javaslatára, illetőleg egyetértésévet, a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszter létesíthet, illetve szüntethet meg. 4/ A megyei földhivatal illetékessége kiterjed a negye területére, a fővárosi földhi­vatal illetékessége pedig a főváros területére. A földhivatal illetékessége külön jog­szabályban meghatározott települések területére terjed ki. 5/ A földhivatalok hatáskörébe tartozó földügyi szakigazgatási tevékenység közpon­ti irányítását a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter látja el, aki elvi jellegű, valamint több megyét érintő kérdésekben közvetlen utasítást adhat a megyei földhi­vatalnak. A megyei földhivatal tanácsi irányítása a megyei (fővárosi) tanács vb me­zőgazdasági és élelmezésügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervének hatáskörébe tartozik. A földhivatal irányítását a megyei földhivatal látja el. 6/ Ahol jogszabály járási (városi, összevont járási és városi) földhivatalt említ, azon földhivatalt kell érteni. - MEZŐGAZDASÁGI ŐRSZOLGÁLAT 25/1980. (VI. 27.) MT SZÁMÚ RENDELET A MEZŐGAZDASÁGI ŐRSZOLGÁLATRÓL A jogszabály a mező- és erdőgazdasági termények és termékek, gépek, felsze­relések és eszközök, az erdők és fásítások, a háziállat-, vad- és halállomány, a mező- és erdőgazdasági, valamint geodéziai építmények, illetőleg jelek, az üzemi vízléfesitmények és az üzemi utak védelmére mezőgazdasági őrszolgálat létrehozásá­ról rendelkezik. A mezőgazdasági őrszolgálatot a községi, a nagyközségi, a városi, a fővárosi kerületi tanács, illetőleg a megyei városi kerületi hivatal szervezi. Az őr­szolgálat felett a felügyeletet a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a belügy­minisztériummal egyetértésben gyakorolja. (A jogszabály végrehajtására ld. a 16/1980. (VII. 23.) MÉM számú rendele­tet, amely részletesen szabályozza az illetékes tanácsi szervek feladatait a mezőgaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom