Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [16] 1986. 41 p.
Németh Jánosné: A Párttörténeti Intézet forráskiadványairól
hívja fel a figyelmet. Az egyes iratokat sorszámmal jelzik, ez alatt szerepel az irat keletkezésének dátuma. Az események dátumát az alfejezetcím, a csoportcím, vagy a dokumentumcím foglalja magában, vagy pedig lábjegyzetben található. Az iratok szövege után legendában közlik a levéltári anyagoknál áz irat típusát, az őrző levéltár rövid nevét, az irat jelzetét; sajtó- és könyvészeti anyagnál az újság megnevezését, dátumát, a közölt cikk eredeti címét, illetve a kiadvány címét, a kiadás helyét, évszámát, a kiadót és az oldalszámot. Az irat további sorsát illető tudnivalókat, illetve a dokumentumokban foglaltakra vonatkozó — más forrásból származó — adatokat kommentárban adják közre. Az intézeti dokumentumpublikációs tevékenység legnagyobb értéke, hogy a több kötetes, sorozatokban megjelentetett gyűjteményekben nyilvánosságra kerültek azok a legfontosabb dokumentumok, amelyekből 1848tól napjainkig feltárul a magyar munkásmozgalom helyzete, fejlődése, annak a küzdelemnek a története, amelynek során a magyar munkásosztály kivívta történelmi győzelmét az elnyomó osztályok felett és élére állt a szocializmusért folyó harcnak. A felszabadulás előtti magyar munkásmozgalom történetének alapvető forrásanyagát a Magyar Munkásmozgalmi Intézet által 1951ben indított — tíz kötetre tervezett — A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai (MMTVD) c. gyűjtemény tartalmazza. (1955-ben kidolgozták ennek Szerkesztési Szabályzatát, ekkor 14 kötetre gondoltak.) A MMTVD sorozatnak 6 kötete jelent meg. A közreadott dokumentumok bemutatják a munkásmozgalom egykorú eseményeit, ideológiai és szervezeti harcait. Elsősorban a munkásosztály mozgalmaira, pártjának tevékenységére vonatkozó forrásanyagot találunk a sorozat köteteiben, de érintik a szegényparasztság, valamint nemcsak a magyar, hanem a nemzetiségi munkások mozgalmait is. Az első kötetben közreadott — az 1848—1890 közötti időszakban keletkezett — 328 dokumentum bemutatja a munkásságnak az 1848/49es forradalomban és az önkényuralom éveiben tanúsított magatartását, bérmozgalmait, sztrájkjait, a munkásegyletek tevékenységét, az I. Internacionáléval való kapcsolatát, a pártalakítási kísérleteket és a Magyar Általános Munkáspárt tevékenységét. A második kötetben (amely 1954-ben jelent meg) 290 dokumentum található az 1890—1900 közötti évekből, az imperializmusba való átmenet időszakából, köztük a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusainak jegyzőkönyvei és tevékenységével kapcsolatos egyéb iratok, a szakszervezeti mozgalom fellendülését bizonyító anyagok, továbbá a munkásság és a szegényparasztság bérharcait, politikai mozgalmait idéző levéltári és sajtóanyag. A harmadik kötetet 1955-ben, az 1905— 1907-es orosz forradalom 50. évfordulójára adták ki, 305 dokumentumot tartalmaz. A kötet a munkanélküliek gyűlései, tüntető felvonulásai mellett több nagy jelentőségű sztrájkot és megmozdulást regisztrálva tényekkel bizonyítja a munkásmozgalom addig nem tapasztalt viharos erejét. Bemutatja a szakszervezeti taglétszám rohamos növekedését, a soknemzetiségű Magyarország területén élő népek munkásosztálya és szegényparasztsága együttes fellépését a közös ellenség ellen. A dokumentumok nyomán feltárul a szociáldemokrata pártvezetőség megalkuvó, reformista politikája és az ellene folyó harc is. (Megjegyzendő, hogy a kötet szerkesztői egy későbbi kiadványuk bevezetőjében utalnak arra, hogy a harmadik kötet alcímeiben, jegyzeteiben, kommentárjaiban és előszavában sommás, egyoldalú értékelést adtak az SZDP tevékenységéről.) A sorozat negyedik kötete — az 1907—1918 közötti időszak nagy mennyiségű forrásanyaga miatt — két részben, időben utoljára (1960ban, ill. 1969-ben) jelent meg. A közreadott 437 dokumentumból kitűnik a munkásságnak az általános, titkos választójogért és a háborús készülődés ellen vívott harca, illetve az SZDP álláspontja a háborúval kapcsolatban és a belpolitikai kérdésekben. Néhány anyag pedig a párton belüli különböző áramlatokkal kapcsolatos. A kötet a NOSZF-t közvetlenül megelőző magyarországi események dokumentumaival zárul. (Függelékben közlik az 1917. novemberi, az 1918. februári és októberi szociáldemokrata pártprogramokat, mivel ezeket a korábban megjelent ötödik kötet csak kivonatosan publikálta.) Az ötödik kötetbe (amely 1956-ban az MDP KV Párttörténeti Intézete kiadásában jelent meg) 711 dokumentum került az 1917. november—1919. március közötti időszakból. Ezekből nyomon követhető a NOSZF hatására kibontakozó munkásakciók, a polgári demokratikus forradalom eseményei, a baloldali csoportok, a KMP létrejötte és munkája, valamint a Szovjet-Oroszországban levő hadifoglyok, magyar internacionalisták forradalmi tevékenysége, továbbá a dolgozó tömegek gazdasági harca és küzdelme a KMP vezetésével a hatalom meghódításáért. A 910 dokumentumot tartalmazó hatodik kötetet az MSZMP KB Párttörténeti Intézete adta ki két részben (1959ben, ill. 1960-ban). A közölt anyagok a munkásmozgalom 1919. március 21.—augusztus 1. közötti hősi korszakát dokumentálják. A Forradalmi Kormányzótanács, a Budapesti Mun-