Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [12] 1982. 151 p.

Szűcs László: A pártarchívumi munka kereteinek és módszereinek fejlesztése

tudni, hogy ha valahová elhelyezték, legközelebb nem valamely más szempont szerint fogják-e keresni. Más­részt egyre több nagy fond került az Archivumba, me­lyek tárgyi-tematikai tagolása kilátástalan feladat­nak tünt. Mindezek belátása, valamint a külföldi és hazai levéltári gyakorlat tanulmányozása után az 50-es évek közepétől pártarchivumunk fokozatosan át­tért az iratok alapvetően fondok szerinti rendezésére. Máig ható viták alakultak ki a kronológiai - ezen be­lül strukturális - rendezési elv érvényesítésének mértékét illetően is. Ma már ott tartunk, hogy csak az irattáraktól legfrissebben átvett iratok esetében érvényesül első elrendezési szempontként a kronológiai elv, de bizonyos idő elteltével még az élő fondok ese­tében is előtérbe helyezzük a strukturális-kronológiai rendezési elvet. A lengyel elvtársak által készitett referátumban jel­zett terminológiai kérdésekkel nekünk is vannak prob­lémáink, mivel a magyar állami levéltári területen néha ugyanazon kifejezésen egészen mást értenek, mint a pártlevéltárakban. Ez egyébként néha nemcsak terminológiai, hanem praxisbeli eltérést is jelent. /Pl. fondcsoporton állami levéltárakban a fondok csoportját, pártarchivumokbon a fondon belüli ira­tok csoportját értik, azt, amit állami levéltárak­ban állagnak neveznek./ Meg kell jegyezni, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom