Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [12] 1982. 151 p.

Szűcs László: A pártarchívumi munka kereteinek és módszereinek fejlesztése

tői évi 30-40 esetben. Ugy tűnik, hogy e munkanemnek ez a volumene sem indokolja jelenleg, hogy egy vagy két munkatárs kizárólag ezzel a feladatkörrel fog­lalkozzék. Korábban az'Archívumhoz tartozott a mikrofilraezési, restaurálási, könyvkötési, gyorsmásolási feladatokat ellátó technikai részleg. Létrehozására az Intézet a­lapitásakor, fejlesztésére pedig okkor került sor, a­mikor a fent jelzett archivumi feladatok előtérbe ke­rültek és ezek megoldásának technikai bázisát megte­remtettük. Idővel azonban tevékenysége már nemcsak az archivum, hanem az összintézeti /könyvtári, stb./ igé­nyek kielégítését is szolgálta. Ezért 1976-ban a techni­kai részleg kivált az Archivum kereteiből es az Inté­zet önálló részlegeként működik. Külön csoport kezelte egy időben az Archívumon belül a felszabadulás /1945/ utáni iratokat. E csoport meg­szervezésére akkor került sor, amikor 1956 után na­gyobb tömegű pártirat került az Archívumba és az alig néhány éves iratok elkülönített kezelése indokolt volt. 1975-ben ezt a csoportot megszüntettük, mivel a fel­szabadulás utáni iratok adják iratanyagunk nagyobbik hányadát, tehát szinte az egész anyag tekintetében megnövekedett a fokozottan körültekintő kezelés igénye. A csoport különállásának megszüntetését az is indokol­ta, hogy az egyébként azonos elvek szerint működő két

Next

/
Oldalképek
Tartalom