Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [11] 1981. 202 p.

Szűcs László: Külföldi levéltárak magyar munkásmozgalomtörténeti vonatkozású iratai

gyatékának részeként őrzik az amsterdami intézetben a Nemzet­közi Szocialista Bizottság, tehát a zimmerv/aldi és a kienthali konferenciák anyagait is - köztük a magyarországi pártra vo­natkozó több utalás, és ez ügyben egy Buchingerhez intézett levél is itt található. A II. Internacionálé 1921-1923. között keletkezett ira­tai már önálló fondot alkotnak az amsterdami intézetben. Ezek között megtalálható a Magyarországi Szociáldemokrata Párt több jelentése, a Büchler Józseffel folytatott levelezés, valamint Buchinger Manónak egy határozat-tervezete az örményországi helyzettel kapcsolatban. Külön fondként őrzik az 1923-ban létrehozott Szocialista Munkásinternacionálé iratait is, benne a magyarországi szoci­áldemokrata mozgalom és a szociáldemokrata emigráció eseménye­it tükröző számos dokumentummal. Ugyancsak külön fondot alkot a második világháború után létrehozott Szocialista Internacionálé iratanyaga is, a fond újabb része azonban már a Priedrich Ebért Stiftung Archívumá­ban található. Ehhez az Internacionáléhoz tartozott 1948-ig a magyar Szociáldemokrata Párt is, várhatóan tehát értékes adatokat talál majd ebben az irategyüttesben a kutató, főleg a pártegyesülés előkészítésére nézve. A munkáspártok nemzetközi szövetségeinek iratain kivül az amszterdami intézetben helyezték el számos nemzetközi szo­cialista ifjúsági szervezet iratanyagát is. Igy itt találha­tók egy gyűjteményes fondban, de ezen belül egymástól elkü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom