Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [10] 1980. 150 p.

Bakó Ágnes: A helyi pártarchívumok működése Magyarországon

lembe véve, igen nagy fejlődésben mentek keresztül. Kezdet­ben sok értetlenséggel kellett megküzdenünk, amig a megyei pártbizottságokon az archívumok a helyükre kerültek és az apparátus szerves részévé váltak. A munka szakmai jellege, a pártmunkától eltérő volta okozta ezt mindenekelőtt. Ele­inte az archivumvezetők zöme politikailag megbízható, de levéltári munkához nem értő, vagy iránta érdektelen elvtár­sakbél került ki. E miatt igen nagy volt a fluktuáció és a levéltári munka nem haladt előre kellőképpen. A 60-as évek második felére, főként pedig az 1972-es párthatározat ha­tására - amely szabályozza a központi és a helyi párarchi­vumok feladatait és amely a többi között előirja, hogy archi­vumvezető csak egyetemet vagy főiskolát végzett elvtárs le­het, és mielőtt munkába állítanánk, a Párttörténeti Inté­zet illetékes vezetőjének véleményét is ki kell kérni ­az archivumvezetői gárda lényegében stabilizálódott. A húsz archivumvezetőből 7 olyan, aki 18 éve, tehát a kezdettől végzi ezt a munkát. Ma már mindegyik archivumvezetőnek fel­sőfokú végzettsége van. Ez lehetővé teszi, hogy sikerrel lássák el feladatukat. Segítettek ebben azok az alapozó tanfolyamok, évenkénti szakmai tanácskozások, Írásbeli eli­gazítások is, amelyeket a központi pártarchivum biztosi­tót! számukra. Ugyancsak jól bevált az évente, idén már ki­lencedszer megjelenő szakmai Tájékoztató, amit a jelenlévő archívumok vezetői is megkapnak. Természetesen ma is van cserélődés, egyesek nyugdíjba mennek vagy más munkakörbe helyezik át őket. Sokkal könnyebb azonban a munkát átadni és átvenni a mai munkakörülmények között. A fokozódó követelmények mind sürgetőbbé tették egy második, illetve több munkatárs beállítását is. Ebben az évben értük el azt, hogy minden megyében az archivumve­zető mellett egy függetlenített adminisztrátor is van, Bu­dapesten pedig három politikai és négy adminisztratív dol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom