Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [9] 1979. 106 p.

Szabó Éva: A munkáspártok szervezettörténet-írásának módszertani kérdései

Minden ilyen jellegű tanulmány megírásának előfeltétele, hogy a szerző ismerje a marxizmus-leninizmus tanításait a pártról, tüzetesen tanulmányozza a párt programját és szerve­zeti szabályzatát. A fenti ismeretek birtokában első lépésként meg kell hatá­rozni a tanulmány tárgyát képező pártszerv helyét a párt szer­vezeti felépítésében, A helyi, illetve a közbülső irányító pártszervek működésé­nek tanulmányozásánál külön figyelemmel kell kisérni a felsőbb pártszervekkel való kapcsolatot, s az országos intézkedések és a helyi sajátosságok dialektikáját. Összegezni kell, hogy a vizsgált szerv hatáskörébe milyen irányító pártszervek tartoztak, hogyan alakult a párt taglét­száma és milyen pártalapszervezetek működtek. Lényegében tehát részleteiben ismertetni és elemezni kell a párt szervezeti felépítését, helyzetét és annak változásait az adott terüle­ten és az adott időszakban. Összehasonlítás céljából fel lehet használni a közigazga­tás legfontosabb adatait, továbbá vázolni kell az adott terü­let gazdasági és társadalmi jellemzőit is. A téma vizsgálatánál megkülönböztetett figyelmet kell for­dítani a párt választott testületeinek működésére: megválasz­tásuk módjára, a testületek összetételére, hatáskörük alakulá­sára, működésük időtartamára, munkamódszerére stb. Mód nyilik ennek keretében a párt felépítésének alapelve - a demokratikus

Next

/
Oldalképek
Tartalom