Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [7] 1977. 123 p.
Wick, Peter: Történettudományi thesaurus a Német Demokratikus Köztársaságban
Csupán egy minden társadalomtudományban Közösen elfogadott indexelési előirás Képes arra, hogy valamely információs forrás tar talmi összetevőineK eltérő, szubjeKtiv tényezőKtől is befolyásolt regisztrálásánaK veszélyét lényegesen csöKKentse. CsaK az egységes indexelés biztosithatja az egységes Kutatási módszereK kialaKitását. BemutattuK tehát a thesaurust. VázoltuK alKalmazásánaK lehetőségeit, s néhány olyan problémát is megvizsgáltunK, amelyeKet eddig még csaK részben oldottunK meg. Itt arra is rá Kell mutatnunK, hogy az információ és a doKumentáció érvényesitése a történettudományban, s ezzel Kapcsolatban a tárgyalt thesaurus, mint összeKötő információs nyelv bevezetése csaK hosszabb idő elmultával Képzelhető el. A thesaurus az információs tevéKenység segédeszKöze, melyneK a történettudomány számára előnyös vonásai csaK hosszas Kísérletezés és alKalmazás után jelentKezneK teljes hatásuKban. Felhasználását a Közeljövőben egyes tervfeladatoK megoldására és a történettudomány további területeire történő Kiterjesztésére tervezzüK. A normásitott információs nyelvneK a történettudományi információ és doKumentáció Keretébe történő bevezetése módosítja az eddigi munKafolyamatot. Ez csaK aKKor ölt majd végleges formát, ha a történettudomány és a gépi adatfeldolgozás területén KipróbáljuK, az ezeKből levont tudományos KövetKeztetéseKet bizonyos szinten lezárjuK, s Kellő számú gyaKorlati tapasztalatot gyüjtünK ahhoz, hogy ez az információs tevéKenység valamennyi területén, mindeneKelőtt az egységes, aKtuális információnyerés és a célirányos Kutatás terén uralkodóvá váljon. Am még a legjobb elméleti előfeltételeK és gyakorlati tapasztalatok is hatástalanok maradnak, ha a történészekben a szervezett információs tevékenységgel szem ben még fellelhető tartózkodást nem sikerül leküzdeni és módsze-