Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [6] 1976. 178 p.
Karsai Elek: A Szakszervezetek Központi Levéltáráról
Kársai Elelc: A Szakszervezetek Központi Levéltáráról A mult . Aránylag rövid múltra tekinthetünk vissza; maradt némi irásos nyoma annak, hogy már 1950 végén működött egy központi szakszervezeti archivum, amely iratokon kivül nyomtatott szakszervezeti kiadványokat, valamint plakátokat is gyűjtött. Egyes visszaemlékezések szerint ezen archivum anyagát 1952-ben átadták a Munkásmozgalmi Intézetnek. Ujabb állomás: a SZOT Elnöksége 1958. június 28-i határozatával - Molnár Ferenc és Kabos Ernő előterjesztése alapján -Tétrehozta a SZOT Levéltárát. A szűkszavú jegyzőkönyvből kiderül, hogy már ekkor felmerült annak szükségessége, hogy egy "hozzáértő embert" kellene felvenni, aki ezt a munkát "folyamatosan ellátja". (Ligeti László, a KPVDSZ főtitkára a vita során elmondotta, hogy náluk régi iratanyag nincsen, mert 1900-tól átadták az egész irattárat a Munkásmozgalmi Intézetnek.) E SZOT Levéltár az SZTK Fiumei uti székházában kezdte meg működését, kezdetben és még jó ideig az volt az ott dolgozók (1, majd 2 fő) feladata, hogy a beszállított iratanyagot előbb megtisztítsák az oda nem tartozó anyagoktól, - igy a piszoktól is - majd megkísérelték valamilyen rendbe rakni a SZOT, a szakmák és az SZMT-k anyagát. Alapvető változást jelentett, hogy 1964 nyarán a SZOT Levéltár megkapta a volt MÉMOSZ székház néhány földszinti termét, melyeket már szabályszerű alumínium állványokkal és polcokkal szereltek fel, rendeztek be. (Sajnos, a helykiválasztásnál nem vették számításba, hogy az épület alatt húzódó pince talajvize miatt a megengedettnél jóval magasabb a helyiségek páratartalma, és