Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [6] 1976. 178 p.

Strassenreiter Erzsébet: Az MSZMP Vas Megyei Bizottsága Archívumának SZDP fondjáról

országos szervek kapcsolatának létrejöttét, funkcionálását. Az anyagok tehát általában jól adják vissza azt, hogy az elsöp rő fölényben lévő Kisgazdapárt mellett a két munkáspárt, s közöt­tük a Szociáldemokrata Párt befolyása sem lebecsülendő; hogy mi lyen komoly erőfeszítések eredménye volt az a szervezeti-politi­kai fejlődés, amit a párt a megyében 1945-től 1948-ig elért; hogy az SZDP a haladás és a fejlődés egyik biztos bázisa volt itt is. Az adatok elsődlegesen a mozgalom belső helyzetéről, problémáiról, sikereiről, sikertelenségeiről informálnak; emellett látható a köz ségi-üzemi, járási, megyei, városi irányító szervek, más oldal­ról a megyei és az országos vezető szervek kapcsolatának mecha­nizmusa, vagyis az egész szervezet keresztmetszete. A párt tevékenységének természetesen csak egyetlen, bár kü­lönösen fontos területét képezte a szervezési munka. A taggyűlé­sekről fennmaradt jegyzőkönyvek, határozatok, állásfoglalások bepillantást engednek emellett a párt politikai életébe, a pártta­gok problémáiba. Az oktatási-kulturális tevékenységről, a párt­agitációról és propagandáról, a személyi és anyagi problémákról is vallanak az iratok. Bár ezek sokkal töredékesebbek, informál­nak bizonyos akciókról, a helyi szervezetek ilyen irányú tevékeny­ségének tendenciájáról, eredményeiről, gondjairól. Szórványosan találhatók az iratokban adatok a párton belüli személyi és politikai ellentétekről. Néhány dokumentum tükrözi azt is, hogy a szerve­zetek hogyan vettek részt a párton belül folyó politikai harcokban. A megyéből például négy táviratot küldtek a fővárosba, amelyben közölték, hogy csatlakoznak a Fővárosi VB 1947. december 31 -i határozatához. De ami igen fontos, programszerű megnyilatkozá­sokat is rögzítettek a jegyzőkönyvvezetők, amelyek a helyi szerve­zetek tagjainak politikai nézeteit, eszmei szinvonalat, politikai ar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom