Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [5] 1975. 120 p.

Bakó Ágnes: Az MSZMP KB Párttörténeti Intézete Központi Pártarchívumának és helyi archívumainak publikációs munkájáról

zösen, amikor Riadtuk a Forradalmár Elődeink cimü, 160 har­cos életútját immár hosszabban ismertető összeállítást 10.000 példányban és amelynek legfőbb célja volt, hogy eljusson az if­júsági szervezetekhez. Ez a kiadvány el is jutott a KISZ szerve­zetek többségéhez és ma már elmondhatjuk, hogy szinte "anyagi erővé vált". Az itt ismertetett személyiségekről ez idő óta igen sok megemlékezés (iskolák, intézmények KISZ- és szocialista brigádok, utcák, terek elnevezése, emlékmüvek felállítása) tör­tént. Napjainkban jelenik meg ennek folytatásaként a Szocialista Forradalomért cimmel 351 harcos életét bemutató, fényképekkel és bibliográfiával ellátott mü hazánk felszabadulásának 30. év­fordulója tiszteletére. Ezzel emléket kívánunk állítani a legna­gyobbaknak, azoknak, akik egész tudatos életükben a forradalom­ért, a felszabadulásért küzdöttek. E most megjelenő kötet szinte összintézeti munkává vált. Az intézet legjobb történészei csak­úgy, mint az archivum levéltárosai közreműködtek, illetve szer­zőként szerepelnek a kötetben. Ugyanakkor továbbra is nagy hi­ány az emiitett munkásmozgalmi névmutató, amelynek előkészí­tése mindenekelőtt archívumunkra vár, hiszen több mint 100.000 névkartonunk van a munkásmozgalom harcosairól és ha. nem akar­juk, hogy sokan közülük végképpen feledésbe merüljenek, ezt a feladatot mihamarabb el kell végeznünk. Az emiitett biografikus feldolgozások nagy szerepet játszanak az ifjúság nevelésében, a párt mindennapi politikai munkájában. A gyűjteményes köteteken kivül archívumunk munkatársai - főként azok, akik egyúttal történészek is -, életrajzi tanulmá­nyokat jelentettek meg Párttörténeti Közleményünkben, szép számmal, valamint sok cikket, recenziót a sajtóban, folyóira­tokban, napilapokban. Az emiitett életrajzi és más kötetek megjelenése nem várt

Next

/
Oldalképek
Tartalom