Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [4] 1974. 191 p.

Filep János, Győri Tibor: Az MDP iratok rendezésének tapasztalatai a Szabolcs és a Szolnok megyei pártarchívumokban

könyv töredék, vagy egyáltalán nem található, ha a tanácskozás közben döntenek arról, hogy egyik vagy másik napirend megtár­gyalását más időpontra halasztják, stb. Egyszóval: a megjegy­zések alkalmazásával'akarjuk a napirend használójának figyel­mét felhívni arra, ami a napirend címében, tárgyában nem fo­galmazható meg. Lehetnek és vannak is eltérések a napirendi-jegyzék készí­tésének tekintetében. Ilyen eltérés például az is, hogy amíg Szolnokon csak az őrzési egység leltár tartalmazza az iratok - köztük a jegyzőkönyvek - őrzési helyét, őrzési egységének számát, Szabolcsban már a napirendi-jegyzék megjegyzési rova­tában jelezve van, hogy az adott jegyzőkönyv és a napirendek ira­tai melyik őrzési egységben találhatók. A rendezés során készülő másik fontos segédlet az egyes őr­zési egységekről készitett karton. Az ideiglenes kartonrendszer alkalmazását, mint már emiitettük, az tette indokolttá, hogy meglehetősen ömlesztett iratanyagot kellett rendeznünk, igy elő­fordulhatott, hogy azonos őrzési egységekbe tartozó iratok a ké­sőbbi rendezés közben is előkerülhetettek. Az ennek következté­ben szükségessé vált módositásokat a kartonokon könnyen elvé­gezhettük. Szükség szerint megváltoztathattuk az őrzési egység cimét, kiegészíthettük az őrzési egységre vonatkozó adatokat anélkül, hogy a korábbi munka értéke veszendőbe ment volna. Amennyiben szükségesnek látszott - akár egy-egy őrzési egység­re vonatkozó kartont uj kartonnal cserélhettünk ki. Az őrzési egységeket és értelemszerűen a kartonokat is 1-től növekvő sor­számmal láttuk el. Ez az őrzési egység ideiglenes száma is volt. Gyakran előfordult olyan eset is, hogy az őrzési egységek ki­alakított sorrendjét meg kellett változtatni, mert olyan iratok ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom