Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [4] 1974. 191 p.

Gecsényi Lajos: A helyi pártarchívumok munkája a megyei és fővárosi párt végrehajtó bizottságok előtt

iratok értékelési és selejtezési munka gyakorlatának összege­zésekor rámutatott arra, hogy a Nagy Októberi Szocislita For­radalmat követő évek pártdokumentumait selejtezés nélkül megőrzik, mert 1923-ig nagyon kevés irásos emlék marad fenn. Ugyanez az elv vonatkozik a Nagy Honvédő Háború idején dol­gozó illegális pártszervezetek dokumentumaira is. A jelenleg archívumba kerülő dokumentumokat az SZKP pártarchivumá­ban már az anyag beérkezésekor meghatározott nomenklatúra szerint rendezik és ennek betartását egy speciális ellenőrző rendszerrel biztositják. J. M. Amjantov elvtárs beszámolójá­ból kiemelhető, hogy a szovjet testvérpárt archívuma nagy súlyt fektet a brigádmunkára, valamint a munka standardizálására és egységesítésére. J.Durko elvtárs a lengyel központi pártarchivum vezetője kiemelte az archivum és a történettudomány kapcsolatát és azt a segítséget, amelyet az archivum a lengyel munkásmozga­lom és a párt történetének megírásához adott. A kubai és vietnami elvtársak elmondották, hogy náluk még az archivum alapozási munkáinál tartanak, a dokumentu­mok gyűjtése a közelmúltban kezdődött meg. Beszámoltak ne­hézségeikről, gondjaikról és hangsúlyozták a konferencián va­ló részvételük hasznos és tanulságos voltát. G. Exner elvtárs ismertette azt a termékeny együttműkö­dést, amely az NDK állami levéltárai és a párt levéltárai kö­zött fennáll. A hozzászólók mindannyian kiemelték annak jelentőségét, hogy első izben sikerült a kétoldalú kapcsolatokat a többoldalú kapcsolatok szintjére emelni. A hozzászólások módot adtak arra, hogy a résztvevők át-

Next

/
Oldalképek
Tartalom