Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.

Szabó Éva: A Szociáldemokrata Párt központi szerveinek felépítéséról és iratanyagának rendezéséről

A pá elvezet őségnek a Szervezeti Szabályzat értelmiben 21 Ingja és 3 póttagja volt. Ezenkívül tanácskozási joggá] a Szervezeti Sza­balyzal előírásai szerint kiegészítette magát. 5. 19 11 december Ul - én a Debrecenben 1 évő parlamenti frakciő or­szágos' gyűléssé alakulva Ideiglenes Országos Vezetőséget válasz­tott, a felszabadult területek szociáldemokrata párt mozgalmának irányítására és összefogására. Tagjai voltak: Andreánszky István, Egri Sándor, Gallai Lajos,Kál­lai Sándor, Kovács .lános, Márkus Ferenc, Ménes Sándor, Hónai Sándor, dr. Simon László, Szabó István; póttagok: Anfalffy József, Bemáth András, Kovács Jenő, Németh István; 1045 jan. 16-án Fest felszabadulása után a pártmunka irányítására Intéző Bizottságot a­lakitoltak. Tagjai voltak: Bán Antal, Bechtler Péter, Erdődy -lános, Dédes Gyula, Marosán György, Szamay Lajos, Száva István. Ebben az összetételben azonban lényegében nem is ülésezett, mert az IB határozata szerint a XXXIII.Kongresszuson megválasztott pártveze­tőség tagjainak automatikusan be kellett kapcsolódniuk a pártveze­tés munkájába, 1945 II. 19- ón az Intéző Bizottság Pártvezetőséggé alakult át. Tag­jai voltak: Bán Antal, Bechtler Péter­, Brumiller László, BüChler Péter, Erdődy János, Hubay Miklós, Kéthly Anna, Marosán György, Mónusné-Koronva Jolán, Hévész Ferenc, Ries István, Szakasits Árpad, Szamay Lajos, Szava István, Szeder Ferenc, Szélig Imre, Vas Witteg Miklós. A XXXIV. pártgyülésen választott pv. tagok: Bán Antal, Halász Alfréd, Justus Pál, Kelemen Gyula, Kéthly Anna, Kisházi Ödön, Marosán Ciyörgy, Hévész Ferenc, dr. Hies István, Hónai Sándor 1 , Szakasits Árpád, Száva István, Szeder Ferenc, Szélig Imre, Takács Ferenc, 'Tolnai József, Turi István, Udvaros István, Vajda Imre, Vágvölgyi Tibor, Zerrtai Vilmos. Póttag: Bozóky Lajos, Miliők Sándor, Mó­tiusrié-Koronya Jolán. A XXXV. párlgyűlésen választolt pv.tagok: Bán Antal, Böhm Vilmos, Faragó József, Halász Alfréd, Justus Pál, Kállai Sándor, Kelemen Gyula. Kéthly Anna, Kisházi Ödön, Ma rosán György, Molnár Imre, Popik .Kínos, dr. Kies István, Hónai Sándor, Szakasits Árpád, Száva István, Szeder Ferenc, Szélig Imre, r Tolnai József, Turi Tstván, Vágvölgyi Tibor. Póttag: Mónusné-Koronya Jolán, Nagy Pál Jenő, Papdl György. A XXXVI. pártgyülésen választott pv. tagok: Antal ,lános, Badari í/ászló, Csetl József, Dabronaky Gyula, Gallé Ernő, Harustyák Jó­zsef, Horváth Sándor, Justus Pál, Marosán György, Molnár Imre, Mónusné-Koronya Jolán, Pnpdi György, Popik János, Révész Fe­renc:, Hies István, Hónai Sándor, Szakasits Árpád, Szász Ferencné, Tausz János, Vajda Imre, Vágvölgyi Tibor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom