Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.
Nagy János: A Szakszervezetek Központi Levéltárának létrejöttéről és tevékenységéről
zaszállítani, azokat még ma is Budapesten tároljuk. Meg lehet azonban állapítani, hogy az Elnökség 1970. évi határozata nyomán a szakszervezetek megyei tanácsai vezetőinek többsége nagyon komoly erőfeszítéseket tett az irattározás javítására és a fióklevéltárak létrehozására. Egyre inkább érzik és értik, hogy a megye szakszervezeti mozgalmának alapos ismerete nélkül nehezebb dolgozni, és az elődök munkáját illik ismerni. Egyes megyékben a szakszervezeti munkában hosszú ideig dolgozó nyugdíjas elvtársakra bízták a levéltár megszervezését. Más megyékben nyugdíjas irattárosokat vagy hasonló adminisztrációs munkában jártas embereket alka'maztak. Egy sor megyében a megyei pártarchivumok vezetői és az SZ. M. T. levéltárosai már megkeresték egymást, és az archivumvezető elvtársak nagyon hasznos segítséget nyújtottak tanácsaikkal az induláshoz. Erre a segítségre rendkívül nagy szükség van, mert sok helyen a levéltárnak kinevezett helyiségben a lehető legnagyobb káosz van. Napilapok, különböző újságok, folyóiratok, brossurak, közlönyök, szakkönyvek akkora törne ge - sokszor több példányban - van lerakva, hogy a levéltári anyagot teljesen háttérbe szorítja. A sokszorosított anyagok zöme valamennyi közép szervnél is le van rakva. A gazdasági jellegű és a történeti értékkel nem biró iratokat sok helyen akkor is őrzik, ha azok őrzési ideje már régen lejárt. A megyei fióklevéltárak gyűjtőköre jelenleg a Sz. M. T. és a szakmai szervezetek megyei bizottságinak irataira terjed ki. A rendszeres iratátvételi feladatok azonban éppen a fentemiitett problémák miatt jelenleg még nincsenek szabályozva. A munka soron következő stádiumában a legfontosabb feladat, hogy a nem levéltári jellegű anyagokat mielőbb adják át az illetékes könyvtárnak. Ha a könyvtárnak nincs rá szüksége, selejtezzék. Nem kétséges, hogy valamennyi szakszervezeti fióklevéltár előtt komoly feladatok állnak, amig a szervezett, rendszeres levéltári munkához eljutnak. Minden bizonnyal azonban ehhez segitséget jelent majd az a határozat, amelyet a SZOT vezetői szervei elé kívánunk terjeszteni, az irat-