Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.
Bakó Ágnes: Az MSZMP KB Titkársága 1972. február 28-i határozatának létrejöttéről és jelentőségéről
Bakó Ágnes Az MSZMP KB Titkársága 1972 február 28-i határozatának létrejöttéről és jelentőségéről. Ismeretes, hogy a Párttörténeti Intézet a közeljövőben immár negyedszázada fennálló Archivuma - mint Központi Pártarchivum - mellett az MSZMP KB Titkársága 1961 május 23-i határozata rendelte el a megyei (111. a fővárosi) pártbizottságok szervezeti kereteiben működő helyi pártarchivumok felállítását. A határozat az archívumok feladatát a felszabadulás után keletkezett - s addig az irattárakban felhalmozódott pártiratok, valamint az ifjúsági mozgalom iratainak összegyűjtésében, tudományos-technikai feldolgozásában jelölte meg. Az eltelt több mint 10 esztendő folyamán - mint erről az elmúlt évi országos tanácskozáson szó esett - az archívumok jelentős és fontos munkát végeztek a párt, a KISZ, a Munkásőrség történeti értékű iratainak összegyűjtésében, megőrzésében és feldolgozásában. Tevékenységükkel szerves részei lettek a párt apparátusának, s egyben alkotó részei a párt levéltári hálózatának. Az utóbbi esztendőkben mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy az 196l-es határozat betöltötte feladatát, s elérkezett az ideje a párt levéltárügyéről és a pártarchivumokról szóló uj egységes határozat kidolgozásának, amely a következő esztendők alapokmánya lesz. Két olyan konkrét esemény is bekövetkezett eközben, amelyek elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt még élesebben vetették fel a határozat elkészítésének fontosságát. Először: 1969 szeptember 2-án megjelent a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1969: 27. törvényerejű rendelete a levéltári anyag védelméx A fővárosi és megyei pártbizottságok ideológiai titkárai, továbbá a helyi pártarchivumok vezetőinek 1972 december 7-i országos értekezletén elhangzott előadás átdolgozott szövege.