Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.

Gecsényi Lajos: A helyi pártarchívumok "tájékoztatóinak" néhány módszertani kérdése

Gecsényi Lajos A helyi pártarchivu mok " tájékozt atóinak " néhány módszerta ni kérdése. 4 Az elmúlt esztendőkben, a pártarchivumokban folyó tudomá­nyos-technikai feldolgozó munka előrehaladásával, mind nagyobb lehetőség nyilt arra, hogy az archívumok irásos tájékoztatót ké­szítsenek anyagaik összetételéről, kutathatóságáról, az egyes fond képzők szervezeti felépítéséről. Konkrét igény jelentkezett erre a pártszervek és apparátusaik részéről is, amikor átfogó informáci ót vártak a levéltári anyagnak a pártmunkában való felhasználható­ságáról. Ennek az igénynek - s általában az archívumok részéről is megnyil vánuló információ-adási készség - hatására indultak meg az első próbálkozások az archívumi ismertetők - vagy ahogy elneveztük ő­ket: archívumi tájékoztatók - készítésére. A megfelelő formák, s méginkább a jó tartalmi meghatározók meg­találása azonban természetesen nem ment egyik napról a másikra. 1969-ben először a Szolnok megyei Archivum, majd ezt köve tőén a Szabolcs, a llajdu, a Békés, a Heves megyei Archivum tett közzé tájékoztatókat. Ezek az anyagok kifejezetten belső használat­ra, meghatározott kör számára készültek. Rövid összefoglalót tar­talmaztak az archívumok létrejöttének körülményeiről, feladataik­ról, anyagaikról, gyűjtési körűkről, s valamivel részletesebb infor mációt adtak az MSZMP 1956-1960 közötti iratainak tartalmi össze tételéről. Rnnél csak a llajdu megyei tájékoztató ment tovább, ami­kor felszabadulási kronológiát, s egyéb munkásmozgalom-történeti Írásokat is közölt. Logikailag ehhez kapcsolhatók az 1071-1072 fo­lyamán kiadott Komárom, Borsod, Csongrád megyei anyagok, ame-

Next

/
Oldalképek
Tartalom