Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.
Anyikejev, V. V.: A szovjet pártarchívumokban folyó iratbegyűjtő munka tudományos alapelveiről
archívumba kerültek, most csak olyan anyagokat fogadnak el, ame* lyek feltétlenül szükségesek a tudományos és gyakorlati munkához. Harmadszor: a pártarchivumok elvégezték a húszas és ötvenes évek között átvett dokumentumok tudományos és gyakorlati értékét megállapitö szakértői vizsgálatot. Ennek során különválasztottak néhány millió politikai és történeti szempontból értéktelen ügyet. A dokumentumok tudományos és gyakorlati értékét elbíráló szakértői vizsgálatot az archívumokban a párt megyei és területi bizottságai által létrehozott bizottságok végzik. Tagjai a pártarchivumok és az illetékes pártszervek osztályainak munkatársai, valamint az állami archívumok dolgozói. A pártarchivumok dolgozóinak az uj "Jegyzék" alapján végzett munkája egy terjedelmére nézve kisebb, de a gyakorlati és tudományos kutató munka szempontjából annál értékesebb levéltári anyag kialakításához, a dokumentumőrzés költségeinek csökkentéséhez vezetett. Az SZKP levéltári anyaga, amely a párt Központi Bizottsága és a helyi pártszervek tevékenysége nyomán jött létre napjainkban a Kommunista Párt ideológiai munkájának egyik legfontosabb kincsestára. Alapjául szolgál a MLI tudományos-kutató munkájának; K. Marx, F. Engels, V.I. Lenin müvei, az SZKP dokumentumai, továbbá a Szovjetunió Kommunista Pártja és harci csoportjai - a helyi pártszerveknek - történetére vonatkozó munkák kiadásához, melyeket a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai Központi Bizottságai mellett működő párttörténeti intézetek készítenek. A levéltári anyag alapján készítenek el sok olyan munkát, amely a nemzetközi kommunista munkás- és mozgalom történetére vonatkozik. A pártarchivumokban a felsőoktatási intézmények dolgozói, párt propagandistái tanulmányozhatják az iratokat.