Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [1] 1971. 232 p.
Konéta György: A párton belüli iratkezelés és ügyvitel rendjéről szóló határozat végrehajtásának tapasztalatai
szóló jelentésekre. Ennek a jelenségnek több oka van, éspedig e sődlegesen az, hogy a felsőbb pártszervek nem szorítják rá kejlő mértékben és nem tanítják meg az alapszervezeteket a szükséges irásos anyagok elkészítésére. A járási, városi, kerületi pártbizottságok nem kellően foglalkoznak az alapszervezetek ilyen irá nyu tennivalóinak ellátásával. A másik ok az, hogy az alapszervezetekben a feltételek ne mindenütt megfelelőek, hiányzik az "Írástudó ember", aki e muni kálatok ellátásához ért és csinálja is, bár megítélésem szerint mo3t már nem ez a döntő, hanem az előbbi. Jelenleg az iratselejtezésnél és az archívumi munkánál számolni kell azzal, hogy ha sok helyen el is készülnek az irásos anyagok tartalmilag gyengék nem sokat mondanak és a későbbiek során nem lehet őket hasznosítani. Természetesen lehetne más példákat is mondani. Az, hogy van sok olyan alapszerveze^ünk, ahol formailag és tartalmilag igen jó irásos anyagokat készitenek, de ugy gondolom, hogy itt inkább a meglévő problémákat szükséges hangsúlyozni. Az irásos anyagok terjedelméről is kivánok szólni néhány szót. Megítélésünk szerint e kérdésben is van javulás. Több párbizottságnál szisztematikusan foglalkoznak az irásos anyagok te: jedelmének csökkentésével. Helyenként azonban továbbra is hosszú terjedelmes anyagokat készitenek, noha ezt a tartalom nem kivan.; meg. Ezek a problémák egyrészt abból adódnak, hogy a pártbizottságok illetékesei nem mindig elég igényesek, nem tanítják meg apparátusukat arra, hogyan kell rövid, tömör tartalmas jelentéseket, feljegyzéseket, jegyzőkönyveket készíteni.