Magyar közigazgatási számrendszer. Szerk. Botár Olivér. Bp. 1949. 248-35 p.

Bevezetés

bizonyos ügy elintézése, vagyis az államigazgatás esetenként megnyilvánuló állásfoglalása egyre több és több időt vesz igénybe, a termelést kisebb-nagyobb mértékben visszatartja és ezáltal effektív számokban ugyan ki nem fejezhető, de olyan veszteségeket okoz, amelyeket különböző nemzetgazdák az évi nemzeti jövedelem 2—3 százalékára becsülnek. Kétségtelen, hogy az adminisztráció szükséges, ez oly központi költség, amelyet a termelés érdekében feltétlenül vállalni kell, de csak addig a határig, ameddig annak költségei arányban állnak azzal az értékkel, amelyet a helyes adminisztrációval meg akarunk védeni. A feladat megoldása tekintetében ez az a pont, ahol a jogi értékelés kérdése a nemzetgazdaság kérdéseivel kapcsolatba kerül. Annak az embernek, aki a római császárság idején római jogterületen élt, 3—400 olyan alapügye volt, amely őt a mindennapi élettel, családdal, állammal, társadalommal összekapcsolta, illetőleg a római polgárnak 3—400, az életével összefüggő ügye volt valamiképpen szabályozva. A jobbágy felszabadulásáig ezek az ügyek mintegy megkétszereződtek. Az utolsó 100—150 esztendőben, különösen az új technikai találmányok, az ipari és gazdasági élet teljes átalakulása, a polgári jogok kifejlődése, a szabadságjogok és a szociális eszmék érvényesülése voltak azok a tényezők, amelyek az embernek a világgal való kapcsolatait növelték. A ma élő embernek 3—4000 ügye van, tehát ugyanennyiféle kérdésben fordulhat egy állampolgár az állam különböző hatóságaihoz, hivatalaihoz, intézményeihez, illetőleg ugyanezek hasonló számú ügyben fordulhatnak őhozzá. Súlyos és nehéz feladat volt ezeket az alapügyeket az ügyek sokszázezres komplexumából kiemelni. Amidőn a már sokszorosan átrostált és kiértékelt, mintegy 3500 ügy kikristályosodott, felmerült a második kérdés, nevezetesen az, hogy ezt az anyagot valamilyen érvekkel kellőképpen alátámasztható és használható rendszerbe kell foglalni. Nem állt a rendelkezésre oly megdönthetetlen osztályozási tényező, mint a vegytanban az atomsúly, ezért a rideg elvszerűség egy bizonyos rovására és a helyi körülmények által is korlátozva ahhoz a módszerhez kellett folyamodnom, hogy ezeket az ügyeket az államigazgatás ágazatai szerint osszam szét, egyelőre nagy csoportokba. Valószínűleg, ha ez a rendszer egy o'yan államban készült volna, mely 25 tárcát rendszeresített, akkor 25 osztályt alkottam volna, tekintetlel arra, hogy nálunk 12 tárca van, az ügyeket 10 osztályba soroztam be, tekintet nélkül arra, hogy ezeknek egy része nem is a tárcákra, hanem az önkormányzatokra tartozik. Az osztályozás elvégzése után még maradt számos ügy, amely a szakigazgatás egyik ágába sem volt besorolható, ezek részére a tárcák felett álló általános csoportot tartottam fenn. Ilymódon készült el a rendezési terv kerete, anélkül azonban, hogy tudtam volna, hogy a keretbe beillő ügyeket az ügyek lényegét feltüntető szavakon kívül milyen könnyen és jól kezelhető szimbólumokkal fogom megjelölni. O yan szimbólumokat kellett választanom, amelyek eléggé rugalmasak arra, hogy néhány jeggyel sokféle körülményt fejezhessek ki; így döntöttem a számok alkalmazása mellett. Tekintettel arra, hogy 3500 ügyet kellett megjelölni, 4 szám bőségesen elegendő és még pótlásokra is annyi hely marad, hogy nem kell azzal számolnunk, hogy a következő időkben ez a keret kimerülhet. Az egyes osztályok eszmei keretébe, de külön alosztályba soroltam be azokat az ügyeket is, melyek a tárcák belső szervezetére vagy a fogalmi köréhez tartozó, de a tárcákon kívül eső szervezetre is vonatkoznak. Ezáltal a 10 osztály olyan formát nyer, mely annak a gyakorlati élettel való kapcsolatait szorosabbá teszi. Ezután a nagy általánosságban való csoportosítás után arra törekedtem, hogy a számok alkalmazásával ez a csoportosítás külsőségekben is kifejezésre jusson, vagyis az ügyeket jelző számok első számjegye egy osztályon belül azonos legyen. A rendszerezés további munkájában az egy osztály fogalmi körébe tartozó ügyek között igyekeztem bizonyos rendet teremteni, ezért azokat logikai sorrendben alosztályokra osztottam. A logikai sorrendet úgy alkottam meg, hogy először elkülönítettem a szervezetre vonatkozó ügyeket és azután az általános ügyekből mindinkább a speciális ügyek felé haladtam. Ezzel a módszerrel sikerült elérni azt, hogy egymáshoz külsőségeikben hasonló számok által jelzett fogalmak, illetőleg ügyek, azok lényege tekintetében is egymáshoz hasonlóak. Minél jobban hasonlít egymáshoz két szám, annál inkább hasonlítanak egymáshoz az általuk megjelölt ügyek. Ilymódon sikerült a társadalomban és a jogállamban élő ember mintegy 3500 ügyét, melyek közül a legtöbbet törvények, rendeletek, jogszabályok vagy esetleg csak szokások szabályoznak, egységes elvek szerint felépített kerelbe foglalni, mely keret a magyar közigazgatás eszmei felépítéséhez hasonlatos; e nagy eszmei keretet kisebb keretekre, ezeket pedig mintegy fiókokra osztottam. A számrendszer tehát hasonlatos olyan 10 épülethez, melyek minden emeletén egy-egy alosztály szobái foglalnak helyet és a szobákban fiókok állnak rendelkezésre egy-egy ügy befogadására. Az első szám az épület számát, a második szám az emelet számát, a harmadik szám a szoba számát és a negyedik pedig magának a fióknak a számát jelzi. Nincs a magyar közigazgatásnak olyan ügye, melyet a megfelelő fiókba be ne lehetne helyezni, s nincsen olyan fiók, melyet könnyen és gyorsan meg ne lehetne találni. Minthogy a szám az eszmei keretben felépített rend helyét jelzi, neveztem azt közigazgatási rendszámnak. Ez a csoportosítás azonban még mindig nem volt tökéletes, most már a rendszámoknak egymáshoz való viszonyában kellett rendszert felépíteni, vagyis bizonyos hierarchiát létrehozni, mely könnyebb áttekintést nyújt. Ennek végrehajtásához a szervezés egyik alapelvét, az alá- és fölérendeltségi viszonyt alkalmaztam. Az egyes ügyeket ebből a szempontból hatalom alatt álló személyeknek, mondjuk, közkatonáknak tekintettem, amit külsőségekkel fejeztem ki. Minden egyes speciális ügy olyan számot kapott, melynek utolsó számjegye egész szám, ezek a közkatonák, legfeljebb 9 ilyen közkatona rendszám fölé egy parancs-