12. A magyar feudális és burzsoá magánjog és büntetőjog elemei. Összeáll. Bónis György. Bp. 1959. LOK 89 p.
Előszó
Előszó Cfeszeál utasunknak az a feladata } hogy eligazítsa a levéltárost ásóknak a jogi fogalmaknak és jogintézményeknek körében, amelyekkel munkája során találkozik, Minthogy a társadalmi formáknak megfelelően a jognak is különböző típusai vannak, a jogintézményeket is csak székhez igazodva lehet tárgyalni, A magyar levéltárak anyaga agy kis töredéktől eltekintve még a kizsákmányoló jogtipus irott emlékeit tartalmazza, zömében a késői feudális és kapitalista jogalkotás és jogalkalmazás termékeit, A levéltárosok számára nyújtott segédletnek tehát a késői hűbéri és a-burzsoá jog fogalmait, intézményeit kell fővonalaiban vázolnia 0 Ebben is határt szab tárgyalásunknak az a tény, hogy a tanfolyam más tárgyai ölelik fel az államjog /egykor közjog/, az államigazgatási jog /azelőtt közigazgatási jog/ intéö menyeit, az- eljárásjogot pedig a birósági szervezettel együtt tárgyalják, A jelen összeállítás tehát- csak a magyar magánjog és büntetőjog fővonásaira szoritkozik. Ugyanakkor vannak olyan általános fogalmak, amelyeket gyökeresen megváltozott értelemben szocialista tipusu jogunk is ismer: maga a jog fogalma, az alanyi^és tágyi jog, a jogképesség^ a jogforrások és a jogalkalmazás stb c Világos, hogy ezekre nézve a szocialista jogelmélet eredményeit kell felhasználnunk, A feudális és burzsoá jogintézmények tárgyalását tehát általános rész előzi meg, amely a történeti jellegű joganyagnak marxista vizsgálatát és értékelését teszi lehetővé, A különös rész is ugyanezzel a szemlélettel közeledik anyagéhoz, de az intézmények iejlődésének bemutatására már csak helyszűke miatt sem vállalkozik, Forrásokul a - bevezetőjében átmeneti jellegűnek jellemzett - Állam- és jogelmélet /szerk, Vas Tibor Bp.1958/ c, egyetemi jegyzet, Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban -/Buda 1845/ ? Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet /Bp,1947/ f Kádár Miklós: Magyar Büntetőjog^ Általános rész /Bpv, 1952/, és -Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata /több kiadásban/ c* tankönyvek,- Nagy Miklós-Világhy Miklós: Általános jogi ismeretek /Bp, 194-6/ c, vezérfonala, és a szerző magyar jogtörténeti előadásai szolgáltak. Összeállításunk forrásait ezentúl nem idézi, és eredetiségre jellegénél fogva nem tart igényt 0