4. Történeti segédtudományi alapismeretek I. Összeáll. Borsa Iván. Bp. 1959. LOK 72 p.

I. Oklevéltan (diplomatika)

m 59* m következtében a betűk helye üresen maradt. Az oklevelek szövegét egyhuzamban - megszakítás, tagolá-j,, bekezdések nélkül - irták. Ettől csak igen kevés esetben tértek /közjogi oklevél záradéka, intitulatio kiemelése a szöveg fölé/. Az oklevelek irása ez ávsápadok folyamán sokat változott.. Az irás fejlődését, változását, elterjedését stb. az irástan /pa laeografia/ vizsgálja, legfontosabb alapfogalmait alább külön fejezet tárgyalja. A külső ismertető jelek legfontosabbika volt a pecsét, amely az oklevél jogérvényességét biztosította. Az oklevélnek tehát feltétlen velejárója volt. Fejlődésével, alkalmazásának feltételeivel stb, a pecséttan /szfragisztika/ foglalkozik. Ennek a tudományágnak legfontosabb alapfogéi mait és megállapításait alább ugyr, csak külön fejezet tárgyalja, A magyar okleveles gyakorlatban csak közjegyzői okleveleket állitottak ki pecsét nélkül. A közjegyzők pecsét helyett közjegyzői állandó jelvényüknek a, oklevél szövege atán történt rárajzolásával és hitelesítési záradékkal tették okleveleiket közhitelűvé, Az oklevél hitelességét volt hivatva biztosítani az un,, chirographum is. na ugyanazt az oklevelet 2-3 azonos szövegű példányban kellet kiállítani, akkor a 2-3 oklevél szövegét gyakran egy hártyalapra irták egymás alá /ritkábban egymás mellé/, s a szövegek közé az ábé«*é 3-4, esetleg több kezdő nagy betűjét /ritkábban szavakat vagy mondatokat/ irták, s e pergament e bet ültön keresztül vágták el. Az egyik fél kapta az egyik példányt, a másikat a másik, s a két példánynak összeillesztése esetén az ellenőrzésekor a betürészeknek egymásfepontosan ki kellett egászitemiölc Ezt ohirographum-nek nevezték, az ilyen betűkkel ellátott oklevél neve pedig: "litterae per alphabetum intercisae" volt. Európa más orszá gaiban volt idő, amikor az oklevél megerősítésének egyetlen módja ez volt. Nálunk a megpeosételés mellett alkalmazták főleg hiteleshelyek által kiállitott oklevelek esetében. Alkalmazása a XIV. szá zadban egyre ritkábbá válik, mig a XV. században teljesen meg nem szűnik. A magyar oklevéltan összefoglaló kézikönyve Szentpétery ImreMagyar oklevéltan oimü munkája, Budapest, 1930. A jelen jegyzet i: erre a munkára támaszkodik.