Levéltári szakmai továbbképző tanfolyam előadásai (1952)

1. Wellmann Imre: A levéltár lényege, rendeltetése, feladatai

rint gyarapítható, sőt esetleg csökkenthető is az egésznek sérelme nélkül. Ezzel szemben a teljes épségben megmaradt vagy helyreállított lev véltártesthez egyetlen darabot sem lehet hozzátenni, de elvenni sem lehet belőle anélkül, hogy a szerves egész csorbát ne szenvedjen. A szerves levéltár-,*.a mesterséges levéltári gyűjtemény közti alapvető különbség ismerete hozzásegít ahhoz, hogy levéltár és könyvtár között határvonalat húzhassunk, megállapíthassuk: a könyvtárakban, muzeumokban őrzött Írásos emlékeknek valóban ott van-e a helyük, s ezzel megteremthessük a különféle levéltárak, könyvtárak, muzeumok között szétszakított, de egybetartozó iratanyag egyesítésének elvi alapjait, A könyvtár ugyanis /:akár a múzeum:/, összetételét tekintve, szintén gyűjteményjellegű. Láttuk, könyv és irat között nem a forma, nem az a* nyűg, de nem is a betű írott, vagy nyomtatott volta teszi a különbséget. Nem lényeges á könyv vagy az irat tartalma sem, bár sokan hajlandók ma is hangoztatni, hogy az irat inkább jogi jellegű, politikai vagy adminisztratív jelentőségű, míg a- könyvre az irodalmi-kulturális tartalom jellemző. A valódi különbséget nem itt, hanem könyv és levéltári anyag létrejöttében a rendeltetésében találjuk meg. A könyv nem egy természetes vagy jogi személy rendszeres működésének terméke, ügyintézésének tükrözője; létrehozójának tevékenységét nem kiséri folyamatosan a Jtunyvek szervesen összefüggő sorozata. S míg másrészről ai iratnak az a rendeltetése, hogy csak saját használatra vagy meghatározott címzettnek szóljon, ennek, megfelelően az irat létrehozójának, illetőleg a címzettnek birtokában maradjon - addig a könyv mindenkihez el akar jutni,barkivel közli, nem korlátozza cimzettek szük körére tartalmát. Ezért kell az u.n kéziratokat, melyek mai értelemben vett könyv*;- tehát a bárki számára való hozzáférhetőség igényével készültek, a könyvtárak állományába sorolni. Amint az 1950. évi 29. törvényerejű rendelet végrehajtási utasítása mondja: nem az irat, hanem a könyv fogalmába tartoznak azok a nem okmány*vagy levelezés, hanem könyv-jellegü kéziratok, melyek a megjelentetés szándékával készültek, továbbá ezek különféle fogalmazványai és előmunkálatai. Bppen, mert a könyvnek az a rendeltetése,hogy bárki birtokába vehesse, rendszerint több példányban készül, . s többnyire igénybe veszi a sokszorosítás eszközét; az iratoknak viszont általában minden egyes példánya unikum, külön egyéniség, Mindez a könyv és az irat sorsának útját is kijelöli, "tíabent sua fata libelli" - a könyveknek megvan a maguk sorsa, hangoztatja a régi mondás; valóban, a könyvek Htját a véletlen, az esetlegesség szabja meg, nincs előre meghatározva az a természetes vagy jógi személy, akihez az egyes könyvpéldányok eljussanak. Persze az iratok sorsa is gyakran viszontagságos, de más okból j főként anyaguknál s alakjuknál fogva, meg azért, mert gyakran jogi s állami érdek fűződött birtoklásukhoz. Szabályszerű útjuk azonban az volt, hogy előre meghatározott személy, vagy közület birtokába jussanak. Ez az eltérő ut könyv és irat végső helyét és összefüggését is megszabta. A könyvről, különösen az egyes példányokról soha sem lehet előre tudni, hogy kinek a birtokába kerülnek, legfeljebb a gyűjtőkörök alakulása enged erre valamelyes következtetést; ennélfogva azt is a véletlen szabja meg, hogy a könyvespolcon - formájuk, tárgyuk, kötésük, megszerzésük ideje| stb, szerint - melyik másik könyv lesz a szomszéd-