9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 7. Iratkezelési reformok 1945 után

Hasonló további bővítési lehetőségre az Útmutató eleve lehetőséget biztosított, ahogyan arra is, hogy a személynevek, intézménynevek vagy földrajzi nevek kezdőbetűi szerint tagol­janak valamely alcsoportot. A csoportszámok az államigazgatás és a gazdaságirányítás fogalmainak logikus rend­szerétjelentették - szemben a közigazgatási számokkal - nem igazodtak egyik szervhez, illet­ve ezek ügybeosztásához sem. Egyetlen szervnek sem volt önálló, kizárólag saját használatára szolgáló csoportszáma. Iratainak nyilvántartására mindegyik szerv bármelyik főcsoportban szereplő, az ügy tárgyának jelzésére megállapított csoportszámot használhatta. A csoportszám megválasztását az egyes szervek részére - a közigazgatási számrend­szerhez hasonlóan - nem csak az Útmutatóban szereplő részletes, előre megadott szám és ügykör felsorolás, hanem az ehhez fűzött tárgymutató is segítette. Általában három nyilvántartási nyomtatványt használtak: - a nyilvántartó lapot (iktatólapot), - az iratjegyzék nyilvántartót és a - gyűjtőívet. A nyilvántartólapra, (azaz az iktatólapra) kellett feljegyezni az irattal, illetve az üggyel kap­csolatos minden adatot a beérkezéstől a kiselejtezésig. A lap tetején 4 rovat volt, ezekbe írták be - a csoportszámot, - a külön jelzést (levelezőpartner betűjét stb.), - a csoportszám tárgyát, - az előadó nevét. Az iratjegyzék nyilvántartólapot olyan esetekben használták, amikor több ügy egy in­tézkedéssel befejeződött, iratváltásra nem volt szükség, vagy éppen sok iratváltás esetén ­amikor az iktatólap négy rovata nem volt elegendő ezek nyilvántartására. A gyűjtőíveken a közrendeletekre beérkező válaszokat, az adatgyűjtéseket, az időszaki jelenségeket tartották nyilván. Természetesen külön gyüjtőíven nyilvántartásba vett válaszokat, jelentéseket nem volt szabad külön-külön iktatni azokat, hanem a gyüjtőíven szereplő ügyszám (csoportszám) alatt sorszámmal ellátva kellett nyilvántartani. Példa a csoportszámok használatára:

Next

/
Oldalképek
Tartalom