9. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. I-II. Bp. 2002. MOL 472 p.

I. Irattani ismeretek - 1. Az írásbeliség fejlődésének főbb szakaszai

nem tudott adni, mivel írni-olvasni általában nem tudott. A beiktatásról egy, a birtokhoz közeli hiteleshely, konvent, vagy káptalan tett jelentést a királynak, miután egyik társuk a királyi emberrel együtt jelen volt az eseményen. Ezenkívül a hiteleshelyek végezték az ország főbb bíráinak (király, nádor, országbíró, vajda, bánok stb.) megkeresésére a perbe idézést, a vizsgálat lefolyásának írásba foglalását is. Jelentős hatást gyakorolt a világi írásbeliségre az egyházi igazgatás is. Különösen nagy számban maradtak fenn oklevelek az egyházi bíráskodás köréből. Ide tartoztak a házassági ügyek, özvegyek, árvák ügyei, egyes peres ügyek stb., amelyekben az egyháziaknak kellett dönteni. A megyék és a városok okleveleit a jegyzők készítették; városokban gyakran a jegyző a plébános volt. A falusi írásbeliség a falu irányítójára, a bíróra várt. A szükséges írásbeli tevékenység elvégzésre, nem kétséges, a plébánost kérték fel. A beszedett adóról számadás készült, és a felek nyugtát kaptak róla. Ez volt a rováspálca, amelybe belerótták az adó mennyiségét, majd kettévágva mind az adószedő, mind pedig az adózó eltehette a maga példányát igazolásul. Az adószedéssel kapcsolatos iratok javarészt adóval együtt az adószedők hivatalába kerültek. A beszedett adó igazolására szolgáló rováspálcikákból is maradt néhány mutatóban. Mint Európa-szerte, nálunk is az írni tudás az egyházhoz és az uralkodói kancelláriához kötődött. Az írni tudáson természetesen nem pusztán a másolás technikáját elsajátító írnok tudását értjük, hanem az író-olvasó rétegnek azt a tudását, amely magában foglalja nemcsak a betűk kivitelezésének képességét, hanem önálló fogalmazást, sőt az ügyintézést. A kancellária] munka és az önállóan alkotott mű természetesen lehetett egy és ugyanazon ember tevékenységének eredménye. Hiszen a külföldi egyetemen tanult P. mester (Anonymus), aki III. Béla király kancelláriájának jegyzője volt, egyaránt értett a kancelláriai munkához és ahhoz, hogy irodalmi formában páratlan önállósággal megírja a magyarok eredetét (Gesta Hungarorum). A későbbi korból elég talán a krónikaíró Tótsolymosi Apród Jánost, vagy a Hunyadiak kancelláriájában tevékenykedő Vitéz Jánost, Ianus Pannoniust emlegetni. Ám az ő sorukba tartoznak a királyi kancellária azon tagjai is, akik ha nem is jutottak el a krónikaírásig, bár képesek lettek volna rá. A 13. századig még kizárólag az egyházi pályán lehetett írni-olvasni tudó emberrel találkozni, a 14. századtól kezdve azonban megjelennek a világi értelmiség első hírnökei, hogy végül ne csak a kancelláriában, hanem az irodalom területén is helyet foglaljanak. Ilyen volt Thuróczy János, aki az udvari kancelláriai tevékenysége mellett képes volt krónikát írni, amelyben kitűnően jellemezte magát a Jegyzők gyors és szellemes tolla" kitétellel. Hiszen az értelmiségieknek nemcsak a gyors írás-technikájára, de az értelmes szellemi munkájára is szüksége volt már az akkori társadalomnak is. (Érszegi Géza, Szűcs László)